Mi viszi rá a nagyszülőket arra hogy edességgel teletömjék a gyereket, aki aztán ebéd nélkül alszik estig joformán éhen van egésznap?
Ma a dédi a hátam mögött (mig mostam teregettem stb)teletömte a kicsit azzal a cukros ő hozta egészségtelen babakeksszel, miközben:
1. Azzal fogadtam hogy a gyerek mostanában nehezen eszik es epp főtt ételt (pépes főzeléket)próbálgattam és mondtam is hogy abban bízok, hátha ebédre éhes lesz és végre joétvággyal fog enni
2. Mondtam azt is, hogy már mondtam hogy ne vegyen inkàbb semmit mint egészségtelen bolti vackokat. De ok néha majd kap belole egyet egyet a mama kedvéért.
Erre teletömi a hátam mögött fél zacsko babakeksszel, pedig egy kettőt hagytam jóvá, es lazán elnézte halálnyugodtan, hogy nem ebédel a gyerek és "éhen" lett lefektetve aludni és du 16-17-ig alszik, kb este 6 vacsi, HA fog enni, magyarán igy éhen van egész nap.
Mi viszi rà ezeket az embereket a szülő szava ellen tenni?
Azt is megbeszéltük már hogy ruhát nehogy vegyen többet, mert mindig drágát vesz és kidobnivalo szintetikusat ami plane idiota feliratos. Erre megint hoz drága kukaruhát..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Miért kell nekiesni valakinek, aki jót akar a gyerekének, de nem tudja a nagymamáját kezelni? Az igazság valahol a #6-s válaszolónál van. A dédi egész más más világban nőtt és megrekedt a régi kor ideológiájánál. Szereti a picit, de mégis árt neki, persze nem rosszindulatból.
Egy pici gyereknek pedig egészséges táplálék és ruha kellene.
Ha megérti a dédi, kérd meg, hogy csak pamut ruhát vegyen és ne drágát, mert néhány hónap alatt kinövi. A babakekszet pedig vedd át tőlé te, és mondd meg neki, hogy ha megette a pici a főzeléket adhat neki 2 darabot a többit pedig majd beosztjátok. A dédi szeretne örömet okozni a gyerekednek, ő szeretné adni neki az édességet. Ennyit engedj neki, de te húzd meg a határt. Ne adja oda az egész dobozzal neki. Légy határozott, de kedves akkor sikerül a mamát irányítani és egyikőtök se érzi rosszul magát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Drágám, ha nehezen evő gyereked lenne, hálát adnál azért, hogy megeszik egy kekszet, nemhogy fél zacskót. Egy valóban rossz evő gyereknél minden falatnak örülni kell. Egyszerűen az nem kell neki, amit te adsz, ezek szerint. Ha lement a fél zacsi keksz, bizony éhes volt.
Azzal persze nem értek egyet, hogy kérés ellenére tette, de itt ez a legkisebb baj.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Örülj neki,hogy él még a dédi és kedves,szeretett teljes a gyermekeddel,törődik vele. Nem mérget adott neki.egyébként valószínűleg ki nem állhatja a kicsi a főzelékedet,valószínűleg ezért nem kell neki.ha minden nap bűnözhet picit,lehet jobban ráfanyaridik a főztödre.vagy próbáld ehetőbbé tenni.
A ruhákért,amit te szemétnek hívsz,sok család össze tenné a kezét.valószínűleg azért vesz ilyen feliratosat mert a kicsik szeretik a színeket,formákat
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én sem értem miért kell a kérdezőt leszólni.
Kimondottan utálom én is, ha a hátam mögött direkt a kérésemnek ellenszegülnek. Nem mellékesen a gyerek azt látja, hogy ellent lehet mondani az anyukának és nem kell azt csinálni amit kér. Aztán csodálkoznak az emberek, hogy egy szóvogadatlan hisztis gyerek lesz.
Nem a dédi lesz a gyerekkel éjjel, ha fájni fog a hasa a sok édességtől.
Másképpen is lehet szeretni egy unokát/dédunkát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Okostojások, nem az a baj, hogy él a dédi, hanem, hogy nem kezeli felnőttként az unokáját. Ezzel óhatatlanul aláássa az anyai tekintélyét és egészségtelen ételekkel bombázza a kisbabát.
Én is összevitatkoztam a saját anyámmal, amikor az én házamban a jelenlétemben engedélyt adott a fiamnak, hogy csámcsogva egyen. Nem engem akart bosszantani ezzel, csupán jófej akart lenni a 3 éves fiam szemében. Annak idején engem ő kulturált evésre tanított, csak nagymamaként már inkább a szeretetért állt volna sorba az unokánál. Ennek ellenére nagy hülyeség volt tőle. Végül megegyeztünk, hogy nálunk nem, de a mama lakásában csámcsoghat a gyerek. (Azóta már ott se engedi neki, lévén fiatalabb unoka is aki eltanulhatja tőle.)
Szóval hiába idősebb, tapasztaltabb valaki nem tévedhetetlen. (Anyukám pedagógus volt.) A gyereknevelést pedig bízzuk a szülőkre. A nagyi, dédi már felnevelte a sajátjait, az az ő felelőssége volt, a saját pedig a mienk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miert nem a dedit kerdezed meg, hogy mi viszi ra?
Ha annyira aggodsz, hogy tomik cukros dolgokkal, akkor ne hagyd veluk egyedul a gyereket. Legyel jelen. Ennyi.
Mondjuk anyosom is ilyen (76) eves, ebed elott gagyi csokival edesgeti magahoz a kozel 2 evesemet, annak ellenere, hogy kertuk a parommal, hogx ne adjon csokit neki! Eleg volt bejonni a kertbol, mindjart akcioba lendult. De vegul lebukott!
Egyebkent nem tudom mi viszi ra oket erre… de szerinte adni kell nekik csokit mert ettol boldog lesz a gyerek... Persze, hogy tancikal... En is azt tennem az alkoholtol, megse iszom!
De hiaba beszelek sajnos!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
egészségtelen ételekkel bombázza a kisbabát
17, szerinted az a kicsi, aki megeszik fél zacskó kekszet, mennyire éhes? Rossz evő a gyerek, a hülye anyja meg úgy próbàlja rávenni a főzelékre, hogy direkt éhezteti előtte??? A nagynak több esze van :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
19-es, nekem ugyanez jutott eszembe. Egyik közelben lakó rokonunknak volt ugyanez a problémája... Valami zöldséges turmix kulimászokat adott a gyerekének az egészség és "vegyszermentesség" jegyében, hát én sem ettem volna meg őket. Mielőtt beszólna a sok bioanyu, odavagyok a zöldségekért, brokkolit teszek a fülembe és kelbimbót a s.ggembe, de az valami íztelen hányadék volt ránézésre is.
A gyereknek zörögtek a csontjai egész óvodában, nem ehetett mást, ha a gusztustalanságot nem ette meg, szóval anyu elkönyvelte rosszevőnek. Amikor az apjával nálunk volt nem egyszer vendégségben, mi is le voltunk fenyítve, hogy mit ehet és mit nem a gyerek - persze marha jól nézett ki, amikor mi vacsoráztunk mondjuk házi pogácsát, a gyerek meg nem kaphat, hát kapott. Nem egyszer zabált be nálunk a "rosszevő" gyerek. Másnap persze jött a telefon anyutól, hogy "mit evett a gyerek", mert "másmilyen a kakija"... az a hülye nő a gyerek sz.rát nézegette... mint kiderült, nemcsak nálunk, de a nagyszülőknél és más rokonoknál, barátoknál is ezt csinálta. Nem mi ástuk alá anyu tekintélyét, hanem anyu a saját épelméjűségébe vetett bizalmat.
Szép dolog az egészséges életre való nevelés, de pont az lenne a lényeg, hogy otthon eszi az egészségeset, máshol meg szabad egy kicsi édeset enni. Így a gyerek megszokja az egészségeset, de nem fog valami csodaként tekinteni az édességre sem. Ráadásul a babakeksz még nem is a leginkább ördögtől való dolog, mert ha egy nagy tábla milkát csapott volna be, hát igen, az tényleg gáz. No de babakeksz? Ne már.
Amúgy a "szintetikus" kifejezéssel a kérdező anyuka is belőtte magát a palettán, hogy nem puszta tudatosságról van szó, hanem egészségnácizmusról...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!