Ha a 70-es évek végén kórházba került egy gyerek, mi volt a megszokott eljárás?
Akkor még nem lehetett bent senki a gyerekkel.
a 90-es évek második felében kezdtek erre nyitni, az öcsémnek akkor vették ki a manduláját és akkor már anyu non stop bent maradhatott vele.
Így van, öcsémnek is valamikor a 90-es évek elején vették ki a manduláját, olyan 4-5 éves lehetett, nem lehetett bent vele szülő, csak látogatási időben. Azóta is emlegetik néha anyuval a kis szobatársát, aki csak 3 éves volt, és messze laktak a kórháztól, ezért az anyukája nem is tudott minden nap bejönni, és volt, hogy öcsém kísérte ki pisilni, mert egyedül nem tudott villanyt kapcsolni, meg amikor ment anyám látogatni, ő szedte le a kislányt az éjjeliszekrény tetejéről (eléggé eleven kiscsaj volt, felügyelet meg nem igazán volt, amit máig nem értek, miben más ha egy kórházban vannak felügyelet nélkül ovis korú gyerekek, mintha egy óvodában hagynák őket magukra egy szobában).
Anyukám a 60-as években született, neki is kivették a manduláját kiskorában, ott aztán fel sem merült, hogy a szülő bent legyen, átadták a kórháznak, másnap mehettek meglátogatni, aztán akkor, amikor hazavihették.
Amúgy anyu egy ideig ápolónőként dolgozott, az az eredeti szakmája, és bár nem gyerekkórházban volt, de gyakorlatra oda is kellett mennie, és mesélte, hogy nem volt ilyen, hogy a szülők bent vannak, látogatási idő volt, akkor lehetett jönni, ettől maximum nagyon súlyos betegség esetén lehetett valamennyire eltérni, de éjszakára akkor sem maradhatott bent szülő.
Uhh, sosem felejtem el... 95 környékén vették ki a mandulámat, akkor voltam 6 éves, és nem maradhatott bent anyu. Rettentően hiányzott, a torkom is fájt, féltem is, ezért a takaróból formáztam egy kezet, rátettem az enyémet, és úgy aludtam el, hogy azt képzeltem, az anyukám kezét fogom.
:D Tehát nem, nem lehetett bent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!