Mit gondolsz egy olyan szülőről, aki pontosan tudja, hogy érzékeny a gyereke, mégis rendszeresen kiabál vele, elhordja mindennek, néha még meg is üti?

Vannak gyerekek, akiket ezek nem nagyon hatnak meg, de vannak olyanok is, akiket nagyon megvisel, és ez a gyerek az utóbbi kategóriába tartozik.

Mindennapi szituáció, hogy a szülő valami olyasmin felhúzza magát, amit ő maga is gyakran "elkövet", de persze ha ő maga csinálja, arra csak legyint. Viszont ha a gyerek...

Például: anyuka kicsit feszült hangulatban van - mikor nincs! -, éppen vacsoráznak, gyerek kiloccsant véletlenül a terítőre fél deci italt, erre anyuka dührohamot kap, és tíz percig ecseteli, hogy milyen hasznavehetetlen, béna, hü lye a gyerek, mindezt kissé felemelt hanggal.

Vagy tipikus másik eset: megkéri a gyereket, hogy csinálja meg x dolgot, és ha nem úgy csinálja meg, ahogy szerinte kellett volna, megint jön a hosszas, válogatott szídás.

És amikor a kislány már nem tudja visszafojtani a sírást, és kicsordulnak a könnyei, odaveti neki a szülő, hogy "nem bőgni kell, hanem viselkedni".

És LÁTJA, hogy ez milyen rosszul esik annak a kölyöknek, hisz nem vak!, mégis magasról letojja a gyerek érzéseit, és rombolja az önbizalmát. Azt meg gondolom meg se kell említenem, hogy a "kedves" anyuka hírből sem ismeri a kötvetkezetességet: ha a kislány mond valamit, és jót röhög rajta, egyáltalán nem garancia arra, hogy legközelebb ne tépje meg ugyanazért a mondatért.

Mit gondoltok az anyáról?