Mennyire mertek beleszólni az unokátok nevelésébe? Mit tennétek, ha azt látnátok, hogy tényleg nagyon-nagyon rossz irányba halad, de a szülők szerint így a jó?

Most 4 éves a kislány, tényleg nagyon szeretem, de csak a vak nem látja, hogy egy kis majmot nevelnek belőle. Nincsenek szabályok, nincs következetesség, ezerszer megígérik neki, hogy büntetés lesz, nem kap ezt vagy azt, aztán pár perc múlva el van felejtve. Mindent megkap, akkor is, ha semmi szüksége rá: nemrég a karácsonyi vásárban (uzsonna után) kürtőskalácsot kért, de három falat után a földre dobta és megtiporta, csak azért, mert az anyja meg akarta fogni a kezét a tömegben. És ezután képesek voltak venni neki másikat, persze azt se ette meg, de kapott még tócsnit és forró csokit is, amik szintén a kukában landoltak. Ha valami nem tetszik neki egyből sikít, toporzékol, megüti, megrúgja, néha leköpi az anyját, apját. A lányom és a férje szerint viszont semmi baj, még kicsi, de erős akarata van, ami fontos az életben.

Nem tudom, mit tehetnék, nem akarok túlságosan erősködni, ők a szülei, felnőtt, diplomás emberek, tudom, hogy más nevelési elvek divatosak most, mint annak idején. Ezek viszont már tényleg olyan fokú problémák, amik nem hinném, hogy normálisak, korábban azok a gyerekek viselkedtek így, akiket sehogyan sem neveltek. Félek, hogy ha nem szólok, egy utálatos, önző ember lesz, barátok nélkül, de attól is tartok, hogy ha nagyon belemászok az életükbe, azzal okozok bajt. A finom célzásokból sajnos nem értenek, de azt sem tudom elképzelni, hogy nekik így jó.