Tették már ki valakinek a gyerekét oviból?
Szia! Az én lányom is most kezdte az ovit, nyáron töltötte a 3-at. Pont mire 3 lett, akkor lett szobatiszta a pisilést tekintve, kb. egy hónap alatt, önállóan végzi bilibe vagy szól és megyünk a wc-be. Tudtommal az oviban is, nagyon tetszik neki az ottani pici wc. Azóta nem is volt baleset, éjszaka sem.
A kakát viszont egyszerűen
Jaj véletlenül elküldtem.
Szóval a kakáról nem szól, belenyomja a bugyiba. Mondjuk nem keni szét meg ilyesmi. Le sem ül addig míg észre nem veszem. Nem tudom mitől lehet. Fűt-fát ígértem már neki. Kitaláltam hogy tündérek laknak a biliben akik örülnének a kakának meg ilyen baromságokat de semmi.
Amikor jöttek az oviból családlátogatni jeleztem ezt, de azt mondták majd megoldódik. Én itthon vagyok a tesójával; ebéd után elhozom, eddig nem kakált be az oviban valahogy beállt hogy délután, estefelé kell neki. Ettől függetlenül szeretném ha megoldódna ez a dolog pár hónapon belül.
Sajnos nem tudok segíteni neked, csak gondoltam írok, nem vagy egyedül. Olvastam én is hogy erre is meg kell érni ugyanúgy mint a pisis szobatisztaságra. Én is nyugodtabbam vinném oviba, ha nem lenne ez, de nem tudok mit tenni. Én még azt se gondoltam hogy a pisilés megoldódik szeptemberre annyira tiltakozott a bili-wc ellen. Minden egyes bekakálás után elmondom, hogy légyszives szólj legközelebb, próbálom elmagyarázni miért nem így kell stb.
Egyébként egyháziba jár az enyém is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!