Mitől lehet az hogy örömét nem minden esetben fejezi ki arcmimikával, sőt? Mit hol rontok el?

2 éves.

Nem pókerarcú, pl hatalmasakat képes ugyan nevetni bújócskától, kukucsjátéktól, csikizéstől, vagy mosolyog ha segíthetett, vagy átölelem, vagy sikerül valami, stb.

DE.Alapvetően nem.

Pl amikor kapott egy biciklit, pontosan láttam rajta, hogy azt érzi, "na neee, el sem hiszem, tényleg a pénztárhoz megyünk, hazavisszük a biciklit, lesz egy biciklim" és mintha belsőleg ujjongana csak, "ez az, már csak pár lépés, és lám, betették a csomagtartóba yeahhh".

Vagy társaságban, pl strandon más gyerekekkel, amíg mindenki hangosan csapkod ugrál sikítgat, ő átmegy megfigyelőbe(nem tudom rátesz e, hogy egyedüli gyermek, azaz nincs testvére) holott olyan jól érzi magát, hogy inkább nem eszik, nem iszik, nem alszik,nem pihen, csak egésznap a medencében lehessen, drámázik, ha kiveszem.

Ugyanez pl első sergőzés, nagy komolyan "vezeti"az autót a sergőn, egy mosoly se villan, komolyan tekint ki ránk, mint aki koncentrál, holott amikor lement a kör, le se lehetett majdnem szedni.

Az való igaz, hogy én se vagyok egy vigyorgós, nevetős ember, de ha játszunk, nevetünk mindig, vagy mosolyogva dícsérem meg stb