Miért gondolják sokan abnormális dolognak, ha egy gyerek együtt fürdik az ellenkező nemű szülőjével?

nem pedofília-gyanús, hiszen nem apuka szeretne játszani a gyerekkel, hanem fordítva.

a fiam bizony még 4 évesen is elkapta az apja szerszámát, ha úgy adódott, hogy nem volt résen az öreg :o

"játszik a kétéves lánya a kádban (nem tudom hányadik válaszoló már),és ezalatt az apuka nemi szervét (golyóit..?)kell érteni,az nem az undorító,sőt pedofília kategória:-o???"

Tegnap este együtt fürödtem a 3 éves fiammal. Öltözni sokszor lát, de fürödni nagyon ritkán szoktunk együtt.

A melleim tettszettek neki nagyon, simogatta, kézbe vette.

Akkor most pedofil vagyok??? És undorító?

Neki egyre ment, hogy a hasam vagy a mellem, vagy a combom. Ezeket ritkán látja szabadon (csak öltözködéskor).

Szóval egy két éves kislány semmi szexualitást nem lát bele, ha az apja nemi szervével akar játszani. Mert neki azt csak egy testrész (mint pl a lábujj), és ráadásul új, mert neki nincs olyan. Nyilván azért nem engedte apuka, mert neki lett volna kényelmetlen.

Azért ne keverjük a szexualitást azzal, mikor egy gyerek az hiszi, később az anyukáját fogja feleségül venni.

Ha már itt tartunk mindenféle emberi kötődést az oxitocin nevű hormon vált ki az agyban, ami szülésnél, szoptatásnál és szexuális aktus során is felszabadul, de simogatásra, érintése is. Nem véletlen, hogy sok anyuka meg "szerelmes" a gyerekébe. Tulajdonképpen ugyanaz a dolog, csak máshogy hívják a kötődést, attól függően kire irányul. A szexualitás ezen felüli dolog és gyerekeknél egészen más formában van jelen, ha jelen van, mint felnőtteknél, hiszen nemi érés hiányában nem hatnak még rájuk (annyira) a nemi hormonok.

Ez az ödipális dolog kisgyermekkorban meg szerintem a felnőttek, és főleg a pszichoanalizátorok részéről erősen félreértelmezett dolog. A gyerek kötődik a szüleihez, csak amikor az ellenkező neműhöz teszi, akkor a hülye felnőttek egyből belemagyaráznak minden marhaságot és a felnőttek kérdezgetik szegény gyereket, hogy van szerelmed? Meg kihez mész feleségül? Stb. Mégis mi a frászt válaszolna szegény gyerek, minthogy az ellenkező nemű szülőjéhez, hisz őt ismeri és őt szereti a legjobban. A szexualitást Freud óta mindenbe a felnőttek keverik bele.

Utóbbi, mondasz valamit, de azért így pontatlan és érdemtelen, ahogy a zseniális, úttörő Freud-ról szólsz, hiszen bár annak idején Jung is (részben) kritizálta Freud elméleteit, de egyúttal tisztelte is Freud-ot, hiszen sok olyanfajta fontos kérdésen agyalt Freud, amely gondolatok nélkül a korrekció, pontosabb elgondolások meg se születtek volna, hacsak nem egy másik Freud létezett volan anno.

Maga Freud is folyamatában pontosította saját meglátásait(!)

Tehát Freud kutatásai elismerésre méltók, még ha részben tökéletlenek is. Valahol el kellett kezdeni az addigi újdonságokról való elmélkedést, és Freud ezt egyedülállóan megtette, a maga korában zseniáisan. (Legalábbis akkoriban nem került a köztudatban más, hasonlóan gondolkodó, vagy legfeljebb alig ismert volt más, hasonló kutató, ilyen témákban.)

-------------------------

Az anyamell kérdésről is pár gondolatom következik most.

Fentebb írta valaki:

"A melleim tettszettek neki nagyon, simogatta, kézbe vette.

Akkor most pedofil vagyok??? És undorító?"

Valóban jogos az irónia, megértelek, sőt, gondoljunk csak bele, emberek, vannak anyák, akik még a négy-öt(!) éves gyereküket is szoptatják, 2-3 éves korig kifejezetten egészséges, de tovább sincs gond evvel, főleg érzelmi okokból remek dolog és természetes!

Sajnos az anyák többsége (elsősorban az utóbbi évtizedek társadalmi változásai okán) inkább túl rövid ideig szoptat, holott mind érzelmileg, mind az immunrsz-re nézve minimum egy-másfél éves korig alapvető volna, sőt, a hozzátáplálást jobb mellőzni a gyermek leglább nyolc-kilenc hónapos koráig.

Az, hogy kiből lesz a népítélet szerint úttörő zseni és kiből pszichopata népirtó, az csak egy hajszálon és sokszor nem magán az emberen múlik, hanem a körülményeken.

Freud elméleteit már sokan sok helyen megcáfolták, és cáfolják azóta is. A "modern"-nek nevezett pszichológia alapjait kétségtelenül lefektette, a kérdés, hogy mennyre tekinthetjük ezt valós tudománynak, és mennyire hasznos ez nekünk. Az elmúlt 60-70 évet és a pszichiátria korábbi vitathatatlanul embertelen kísérleteit, módszereit (lobotómia, elektrosokk), és a jelenkor mértéktelen gyógyszerhasználatát elnézve sokaknak kétsége támad azt illetően, hogy mennyi ember problémáját oldotta meg egyáltalán a pszichiátria vagy maga a pszichoanalízis.

Nem kell ehhez nagy észnek lenni. Csak körbe kell nézni. Egyre több a "pszichés beteg", ezzel együtt persze egyre több a diagnosztizálható pszichés betegség, ezért egyre több embert kezel pszichiáter vagy pszichológus, de valahogy mégsem javul az emberek kedélyállapota. Amennyi időt eltöltöttek már az emberi psziché analizálásával, itt már mindenkinek eufóriában kéne léteznie.

Semmelweis rájött, hogy szülés levezetése előtt kezet kell mosni. Eztán klinikáján pár év alatt 1% alá csökkent a gyermekágyi lázban elhalálozott anyák száma a korábbi 10 %-ról. A pszichiátria a mai napig nem tudhat ilyen mértékű eredményességet magáénak sem klinikáin, sem a magánpraxisokban. Mondhatjuk, hogy azért, mert az elme más mint a test, ami igaz is, de egy módszer így is csak mondható eredményesnek, ha eredménye van.

Bocs az offért, már léptem is.