Az óvodába csak szeptemberben veszik be a gyereket vagy évközben is?
Az első nagyon téved.
Természetesen bármikor, mikor betölti a 3 évet, másnaptól mehet oviba, ha beírattad előtte tavasszal.
Az enyém is decemberben volt 3, másnaptól ment. így szól a törvény, ha ettől eltérnek, jelentsd a jegyzőnél, mert jogtalanul járnak el, vagyis csak próbálkoznának jogtalanul eljárni.
Nálam is bepróbálkoztak, hogy csak januárban vigyem, hiszen decemberben szünet lesz, nem sokkal a gyerek kezdése után. Mondtam, hogy tudtommal ügyelet jelleggel meg kell oldják a gyerekek felvigyázását, mivel ez nem iskola, egész évben üzemelni kell, nincs legális téli szünet. Erre eldugultak és minden rendben ment.
23:31 Én is azt írtam,hogy ha beíratta elvileg felveszik év közben is. Nem kötelesek mert általában teli csoportokkal dolgoznak. ( Egy -egy csoport max létszámmal működik a legtöbb városban ami 30 fő két óvónőre és egy dajkára.)
Első voltam.
Hát ha felvették, akkor nem lehet tele a csoport, amíg be nem jár az új gyerek is, mármint a kérdezőé... Szóval be kell venni a szülinapja utáni napon.
akkor ugyanazt írtuk, csak félreértettelek. Bocsánat érte!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!