Szeretitek Vekerdyt? Miket fogadtatok meg nevelés terén abból, amiket mondott?
nagy tisztelője vagyok! Már kislány koromban is mindig az ő rovatát néztem meg először a Nők Lapjában. Most pedig, három gyerek mellett is elismeréssel olvasom a sorait, régi és új írásait. Ami azt illeti, még sosem olvastam tőle olyat, amivel nem értenék egyet, ami a gyakorlatban ne vált volna be.
Az főleg tetszik benne, hogy nemcsak gyerek-, hanem szülőpárti is! Sok esetben megnyugtattak már a sorai.
Nem értek minden szavával egyet, de alapvetően igen. Abszolút egyetértek vele abban, hogy a gyereknek sok mozgás és kiabálás kell a szabad levegőn, hogy hagyni kell kibontakozni a kreativitását, hogy mindent lehetőség szerint őszintén a saját életkorának megfelelően beszéljünk meg vele. Tőle szedtem a magocskás magyarázatot is arra, hogy hogyan lesz a kisbaba. Viszont nem vagyok olyan szigorúan külön alvás párti, mint ő, nem szeretem a Waldorfot, és nem hiszem, hogy egy gyerektől ne lenne 9-10 éves kora előtt elvárható, hogy köszönjön.
Csak érdekesség, hogy nagyon sokáig egy városban laktam vele, csomószor álltunk együtt sorban a postán és a boltban. :)
Nagyon szeretem Vekerdit. Sok mindent megfogadtam. Az eredmény önmagáért beszél: van egy 4 éves tündéri kisfiam, aki az óvodai jellemzés szerint is- vidám és kiegyensúlyozott, mély barátságokat köt:)
Megfogadott tanácsok: - nem büntettem meg még soha, mindent megbeszélek vele. Szabad játékot szorgalmazom (nem a fejlesztő jellegű játékot) - sokat mászik fára, stb..Már tud biciklizni a gyerek 4 évesen! Csak olyan külön foglalkozásra íratom be, amit maga kér, sohasem erőltetek semmit. Úszás+ focit maga választotta. Szerepelni ismeretlen emberek előtt nem szeret, nem is erőltetem, karácsonyi ovis ünnepségkor az ölemben ült, és nem szidtam le ezért abszolúte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!