Játékba folyt ceruzaelem?
Nagyon parázós anyuka vagyok, úgyhogy kérek mindenkit, hogy csak azért ne szóljon be, hogy rám hozza a frászt...
Szóval kislányom játék kutyájában kifolyt az elem. Fehér anyag volt végigfolyva rajta, ahogy a Párom kicsavarozta az elemtartót. Kislányom egész nap azzal játszott, az ágyába is magával vitte, tartok tőle, hogy az elemtartóból ráfolyhatott akár az ágyába, szőnyegére és a játékaira. Lehet,hogy a kezére is ment, de mivel rendszeresen kezet mosunk, így remélem a szájába nem ment. Lassan 4 éves lesz, egyébként se veszi a szájába a kezét. Én igazából csak attól tartok, hogy az az anyag most bárhol lehet a lakásban és úgy tudom, hogy elég mérgező nehézfémek vannak benne, nem lehet ebből később baja? Takarítsam át az egész lakást és mossam át a játékait vagy ennyire nem parázzak ettől? A Párom azt mondja, hogy túlaggódom a dolgot, de tudom, hogy nagyon veszélyesek az elem alkotóelemei. Ő simán visszaadta volna egy elemcsere után a kiskutyát a gyereknek, de én kikaptam a kezéből és kidobtam, nem akartam még tisztogatni is azt a vegyi anyagot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!