Miért csinálja ezt a kisfiam? Nem szeret eléggé?

(amit én gondolok)lehet csak attól fél, hogy vége, mentek haza.

ismerős gyereke is pl számonkérte az anyukáját, amikor a szokásosnál hamarabb vitte haza az oviból..

Szia! Az én kisfiam is ugyanilyen (remélem csak volt). Számtalan hasonló sztorit tudnék mesélni. De az utolsó csepp az volt, amikor egyik reggel a férjem kivette a kiságyból, majd oda szerette volna nekem adni, és a kisfiam eltolt, csimpaszkodott az apjába. Akkor ez már annyira rosszul esett,h egész délelőtt depis voltam, még sírtam is. Most 17 hónapos, és úgy 1 hónapja érzem,h egyre anyásabb. És ami nekem nagyon sokat jelent lelkileg, h mondja,h "anya" :). Egész nap jön utánam,h "anya, anya, anya". Annyira kis cuki :D.

Amúgy sztem az lehet az oka (egyik bnőmmel beszéltük, mert neki a kislánya ilyen),h mi anyák annyira természetesek vagyunk a gyerekeink számára, mint a levegő; mi mindig ott vagyunk. Apa, mama, papa meg el szoktak menni.

Úgy gondolom, nálatok is csak egy kis idő kérdése és változni fog a helyzet!!

Anyósoddal meg nem tudsz mit tenni, elég tapintatlan sztem. Amennyire tudod, ne halld meg amiket mond.

Tölts le vagy kölcsönözz ki gyermeklélektan tankönyvet, olvasd el és megnyugszol :)

Sok új, érdekes inger éri, míg te a megszokott vagy számára. Nem a személyed, hanem a helyzet miatt ilyen. Oda megy, ahol, ami újdonság neki.

A lányom 13 hónapos volt, amikor a szüleim nagyon rágták a fülünket, hogy hagyjuk ott egy kicsit náluk. Tudtam, hgoy jó helye lenne, úgyhogy megegyeztünk, hogy letesszük és amint kicsit is jelét adja annak, hogy nem megfelelő neki a helyzet, kocsiba pattanunk és elhozzuk.

Aha, gondoltuk mi. Két hét lett belőle, bár ha rajta múlik, szerintem egy hónapig is maradt volna.

Ott volt kutya, két nagyon készséges rabszolga és szórakoztató egység - persze, hogy baromira tetszett neki. Amikor hétvégén lementünk, odajött megölelni minket, majdnem másfél percig örült is nekünk, aztán le voltunk tojva. Rohant vissza kutyát kergetni meg a nagyapjával négykézláb fogócskázni. Ha őszinte akarok lenni, a helyében én is maradni akartam volna :)

Sőt, mostanában (16 hónapos) apás időszaka van. Minden zörejre rohan az ajtóhoz megnézni, hátha az apja jött haza. Amint hazaér, én megyek a levesbe, az apja a sztár most.

Engem nem aggaszt, mert ez normális fejlődési szakasz. Lesz majd olyan, amikor rólam nem lehet levakarni és az apja kell kevésbé.

Nekem például ragyogó gyerekkorom volt, nagyon jó szülőkkel. Anyám mégis mesélt olyat, hogy amikor apás korszakban voltam, rendszeresen, szó szerint kizavartam a szobából (2 éves lehettem), ha apámmal játszottam. Ő kisomfordált és elbőgte magát az ajtó előtt.

De olyan is volt, hogy betegség miatt kijött a gyerekorvos hozzám, injekciót kellett adni. Üvöltöttem, rúgtam és ordítottam, hogy apa, apa, apa. Egyszerűen nem tudták beadni az injekciót. Telefonálni kellett apámnak, akit egy tárgyalásról rángattak ki, hogy rohanjon haza. Hazarongyolt, neki engedtem, hogy lefogjon és be tudták adni az injekciót, aztán apám rohant vissza a tárgyalásra.

Kicsit később meg anyámnak kellett továbbképzésre utaznia, apám szabit vett ki és otthon maradt pesztrálni. Állítólag két napig a bejárati ajtó előtt ültem, nem akartam enni és hajtogattam, hogy anya, anya. Apámmal szóba se álltam, akkor ő nem volt érdekes.

Szóval mindkét szülőmnek jutott a szívásból :)

3-asra szerintem azért nem apánál van ez, mert egyik, hogy anya előtt mer tigazán megnyílni egy gyermek, másik valszeg az anya szava a szentírás és igen, benne lehet az, hogy azért vesz fel, mert megyünk :(

az én gyermekem is hasonló korú és amikor tenném a babakocsiba belecsimpaszkodik mamába és szorosan öleli és ugye ölelés kibontva nyafogás sírás, igaz fél perc, de akkor is, tisztára úgy néz ki, mintha nem akarna az anyjához menni.