Olyan anya vagy mint amilyennek elképzelted magad gyerekek előtt?

Èn is pont ilyen vagyok.

A gyerekek elött, imádtam a földön ülni és a gyerekekkel játszani. El sem tudom mondani, mikor ültem le velük a földre játszani....

Mindenki azt mondta, hogy nekem óriási törelmem van a gyerekekhez... 3 év alatti gyerekekkel dolgoztam privátban és munkahelyen is, imádtam öket, mindet tudtam kezelni. A legrosszabb gyerek is nálam megenyhölt, soha nem volt velük gondom... Aztán itt vannaka lányaim akik simán elvágják magukat az utca közepén és ordítanak.

Nem lettem olyan, mint amilyennek képzeltem magam.

Egy kisfiunk van, ugye első gyerek, nulla tapasztalat. Persze, voltak gyerekek a családban, de az teljesen más volt, elvégre velük csak néhány órát voltam együtt, egy saját gyerek meg 24 órás dolog, mikor pici, csak sír és sír, ki kellett tapasztalni, miért sír, jött a fogzásos korszak, nehéz volt, betegségek, amióta közösségbe került, azóta meg pláne, dackorszakról ne is beszéljünk. Szóval szeretem, imádom a fiamat, de nem tagadom, néha csak 1 órára szívesen kirohannék a világból.:) Tehát valamivel több türelmemmel megáldott embernek képzeltem magam, de nem az lettem. Illetve amit előre gondoltunk, hogy a férjem lesz majd a lazább, engedékenyebb szülő, én meg a szigorúbb, gondoltuk ezt a személyiségjegyeink alapján, aztán lett a kisfiunk és egyszerűen annyira érzelmes lettem, amilyen régen soha nem voltam. Én is megmutatom neki a helyes utat, hogy mi a jó és mi a rossz én sem engedem meg neki azokat a dolgokat, amiket a férjem sem, tehát nem vagyok engedékeny, de engedékenyebb és kevésbé szigorú, mint a férjem. Tehát sokszor érzelmi befolyás alatt vagyok, de rendesen.:)

De mindezek ellenére azért pozitív, hogy a fiunk egészséges, élettel teli, kiegyensúlyozott, a lelki világa rendben van, érzi, hogy szeretik, ő is szeret minket, szóval szerintem azért annyira csak nem csináljuk rosszul.:)

Meg szerintem mások sem, te sem kérdező és a többiek sem.:)

Szerintem nehéz helyzetek, nehéz napok mindenhol vannak, a gond szerintem ott van, ahol folyamatosan ilyen a szülő, mármint nem törődik a gyerekével, állandóan kiabál, semmi türelme nincs és állandó viták, veszekedések teszik ki a gyerek hétköznapjait, tehát ebben él.

Nem :(

Azt hittem egy tök türelmes,jó fej anya leszek,de ez a dackorszak nagyon megvisel.Ma a gyerekem felém rúgott,legszívesebben nyakon vágtam volna,és nem értem hol rontottam el.Nincs türelmem játszani se vele,hogy akkor üljünk le és babázzunk.Most voltunk nyaralni,annyi nyugtat,hogy azt láttam a legtöbb szülő ilyen,nem tökéletes.Ingerültek,veszekedtek,szidtak.

De jó, hogy feltetted ezt a kérdést. Én is ebben a cipőben járok. 20 hónapos a lányom, és olyan hisztiket tud csapni, hogy csak nézek és pislogok. Pár hónapja csinálja ezt. Egész nap a nyafogás megy, nyöszörgés, ha valami nem tetszik neki, nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor jön a visítás, toporzékolás, ordítás. Otthon, utcán, boltban...

Sajnos nagyon türelmetlen vagyok vele, pedig korábban nem ilyen voltam. De most nagyon hamar el tud szakadni a cérna. Olyankor én is kiabálok vele, aztán meg persze szégyellem magam, bűntudatom van, hisz még csak egy kisgyerek.

Én is azon gondolkodom, hogyan kellene kibillenni ebből a helyzetből, mert már nagyon rosszul érzem magam. Sokszor azt hiszem, én vagyok a legrosszabb anyuka a világon. Pedig nálam jobban biztosan nem szereti senki. Sajnos ezt mégsem éreztetem vele eleget. :(

Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz a dackorszak...

Azt hittem sokkal több türelmem lesz a gyerekeimhez, hogy jól fogom bírni az éjszakázásokat, a dackorszakot, hogy nem fogok kiabálni, veszekedni, nem leszek sírós, depressziós, hogy nagyokat fogok velük szüntelenül csavarogni és játszóterezni. Mondjuk páromból is sokkal többet kinéztem, mert a gyerekek előtt ő volt a türelem és lazaság mintaképe, most meg ő is hamar felkapja a vizet.

Azért örülök, hogy másnak is szorít a cipő, mert én olykor csak bezzeganyákkal találkozom és olyankor azt hiszem hogy csak én vagyok ilyen helyzetben.