Mivel és hogyan bünteted gyermeked?

szobájába küldöm, ennyi bőven elég.

én elég szigorú vagyok, de nem büntetéssel érem el. szerencsére ritkán jutunk már el odáig, hogy szándékosan ártson.

olyan meg, hogy bántson, szó sem lehet róla, azt hiszem úgy lekiabálnám, hogy többet eszébe se jutna :) most félre ne érts, szeretem a gyerekemet, de van egy határ, nem bánthat engem, én se bántom őt és ezt betartjuk.

egyébként ki bántotta kiskorában? miért nem védted meg? így azért elég húzós a közösségbe kerülés, gondolom a gyerekek se szívesen játszanak egy harapóssal, szóval valahogy találjátok meg a jó büntetést avagy jutalmazást. egyébként el tudom képzelni, hogy ilyenkor a jutalmazás jövedelmezőbb, pl. minden harapás mentes napért 1 matrica, akárhány matricáért egy kisautó

Ki mondta, hogy megvonom a szeretetemet? Megbeszélem vele, hogy mi a helyzet, hogy miért kapja a büntit, ölembe ültetve, megsimogatva, megértetem vele, hogy ezt kell tennem, hogy megtanulja, mit nem szabad, és többet ilyen ne forduljon elő. Ezt összesen két vagy három esetben tettem, ennek már jópár hónapja, azóta nem volt rá szükség, úgyhogy szerintem célt értem, és a lányom pontosan tudja, hogy mennyire szeretem, de ezt, ne haragudj, igazán nem akarom neked bizonygatni.

Nem úgy zajlik a dolog, hogy anyuci besértődik és rá se néz a gyerekre, majd rázárja a szobaajtót, hogy aludjon.

Akkor a büntibe ültetés is szeretetmegvonás? Akkor végül is minden büntetés szeretetmegvonás? Ne adjak neki ételt vagy te mit javasolsz?

A kisfiam 3,5 éves, dackorszak közepe.

Nálunk valamiért a fürdőszoba a "büntiszoba". Ha hiszti, feleselés, játékdobálás stb. van, akkor oda bekísérem és lenyugszik.

Általában ez 1-2-3 perc. Persze az ajtót nem zárom rá, ott vagyok a közelben, ránézek, ha kijön megbeszéljük, megölelem, biztosítom a szeretetemről.

Néha már magától megy a fürdőszobába- "kitombolja" magát és kijön.

Sokat beszélegtünk, néha rongyosra beszélem a szám arról, hogy mit miért teszünk, mit nem szabad és miért stb.- hát ez egy ilyen korszak, türelemmel sokat el lehet érni.

A másik pedig szerintem a hitelesség: tehát én is elpakolok magam után, mert ezt várom el tőle is. Én sem káromkodom, mert tőle sem szeretném hallani.

Mindig világosan elmondom, hogy mit szeretnék kérni és mikor (pl. kérlek 10 perc múlva pakold el a legódat, hogy fel tudjunk porszívózni. Ha szeretnél utána játszani, akkor újra elővehetjük stb.)- hogy pontosan tudja, hogy mit, mikor és miért kell tennie. Aztán lehetőség szerint a játékszabályokon már nem változtatok.

A büntetés kilátásba helyezése is sokszor már elég (pl. "Kérlek pakolj el, már már másodszorra kérem. Ha nem akarsz elpakolni, akkor X lesz a következménye, te döntesz).

Harapás egyszer volt az oviban- pont egy olyan kislányt bántott így, akit nagyon szeret.Szerencsém van, mert az óvodában, amit választottunk, nagyon hasonló a nevelés értékrendje az enyémhez. Emellett itthon is sokat beszélgettünk és büntetés helyett mi kézzel készítettünk ajándékot a kislánynak (kivágtunk és kifestettünk egy szivecskét és vittünk neki egy kis szőlőcukrot, mert azt szokott ő is adni az én kisfiamnak). Vagyis igyekeztünk jóvá tenni a rosszat.

Néha nem a büntetés az egyetlen út- természetesen kell ez is mértékkel, szeretettel és előre gondolkodva. nem pedig hirtelen felindulásból.

Kezd divat lenni mindenre ráfogni hogy "szeretetmegvonás", aztán meg ha a gyerek tojik rá mit mond a nagy szeretetteljes anyuka, akkor sír.

Szóval kidühöngtem magam. Én nem a sarokba állítom, hanem kicsit le kell ülnie az ágyára, magára hagyom, és pár perc múlva bemegyek hozzá megbeszélni hogy mit miért tett, és hogyan kellett volna. (dobálja a játékot, nem fogadott szót, összevesztek, stb) Lehet hogy ez sem jó megoldás, de abszolút nem büntetni, biztosan nem az.