Másfél éves lányom nem hajlandó beszélni még. Elég sokat beszélünk hozzá, régebben volt is egy-két szava, de már azt sem mondja. Mindent megért pedig. Van ötlet, hogy mivel gyorsíthatnám a beszédfejlődését?
Szia! A kisfiamnak 2,5 éves koráig csupán 8-10 szavas szókészlete volt, de mindig megértette magát. Én persze aggódtam és elvittem itt Budapesten a KORAI FEJLESZTŐBE, ahol megállapították, hogy az egyéb beszéden kívüli képességei 4-5 évesnek felel meg. Elküldtek még hallásvizsálatra is, ahol minden rendben volt a fülecskéjével. Aztán megtörtént a csoda: elkezdett beszélni 1-1,5 hónapon belül a kishugával együtt, aki akkor volt 1,5 éves. Talán, ha így utólag visszagondolok, akkor lehet, hogy a hugi születése vetette vissza a beszédfejlődését. Persze erre a kérdésemre soha, senkitől nem kaptam választ a mai napig sem, szerintem ők sem tudják, hogy mitől lehet.
A fiam már néhány nap múlva 5 éves lesz és egy igazi kis locsifecsi, akinek be sem áll a pici szája. Amit 2,5 évig kihagyott, most aztán bepótolja!
Szerintem hagyd őt, majd elérkezik az ideje, hogy a kislányod is elkezdjen beszélni.
A mi dokink azt mondta, hogy csak 4 évesen foglalkoznak azzal, hogy a gyerek még nem beszél.
A gyerekek nagy többsége 3 éves korára megtanulja a szobatisztaságot, szépen tudnak járni és megtanul beszélni is. Ne aggódj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!