Mennyi időt vagytok külön-külön a gyerekekkel?
Akiknek több gyerekük van azok szoktak külön-külön programot szervezni velük? 4 és 6 évesek a gyerekeink, eddig volt, hogy külön voltunk velük itt-ott, mert még számított a korkülönbség. (olyanokra gondolok, hogy korcsolyázni még tavaly nem vittük a kicsit) Most szerintem már összenőttek, majdnem mindent tudunk együtt csinálni. Ilyenkor is szoktatok külön programot szervezni velük, mikor csak az egyikre figyeltek? Vagy úgy hogy egyik az anyával, másik az apával van.
Szülinap/névnap körül szoktunk 1 napra lelépni az egyikkel, míg a másikra a nagyszülők vigyáznák. Ez évi két nap.
Másoknál is együtt töltik a többi időt a gyerekek. Nincs olyan, hogy különidő?
Nekem még kicsik 6 hós és 2,5 éves, de mivel nekünk nincs segítségünk így szinte mindent együtt csinálunk 4-én.
Volt hogy apa elvitte cirkuszba a nagyot, vagy szombaton elugrottam a naggyal boltba.
De szerintem nem igénylik a külön foglalkozást. A nagy annyira imádja a kicsit, hogy ha sír vagy nyafog ö az elsö aki megnézi és rohan hozzá. Soha nem féltékeny rá. A kicsi meg imádja a nagyot ahogy a ketteskék szokták.
Szerintem késöbb is így lesz, nem érzem hogy egyedül kellene maradnom bármelyikkel is hogy több figyelmet kapjon. Naponta többször van olyan hogy a kicsi a földön játszik a nagy meg az ölembe ül és olvasunk.
Igen, enyémek nagyon igénylik. De biztosan azért mert kicsi köztük a korkülönbség. A legnagyobbam 5.5 a kisebb 3.5 a legkisebb 2 lesz. A kicsivel itthon vagyok gyeden így vele akkor vagyok kettesben ha a nagyok oviban igyekszem olyankor csak vele foglalkozni délelőtt.
A legnagyobbal úgy heti 2 szer vagyunk csak kettesben mikor megyünk a magán logopédiára vagy tavasszal nyáron mikor jár edzésre, odafelé is együtt megyünk hazafelé pedig lecsípünk még egy kis külön időt magunknak amikor tényleg csak rá tudok figyelni.
Apával is szokott úgy két hetente vmi ügyben külön programozni nem kell nagy dologra gondolni, van hogy kimennek kocsit mosni (nem most télen persze) vagy elmennek együtt kacsát etetni vagy ilyesmi. z max. 1 órás dolog.
A középsőmmel is igyekszem kicsit külön bár érdekes ő nem igényli múltkor is csak úgy csavarogtunk együtt és folyamatosan azt kérdezte mikor megyünk már haza hol a tesó meg a másik tesó és a végén még sírva is fakadt hogy hiányoznak neki:) Úgyhogy nem erőltetjük, ő ilyen "fészekmelegben" érzi jól magát a jelek szerint:))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!