Megtaláltam az igazit nemrég, egyetlen "hibával" van egy 3éves kislánya, hogy tudnám fiatalként ezt elfogadni, h jó legyen mindenkinek? Olvassak utána?

Az biztos, hogy küzdelmes lesz, de merj belevágni, hiszen az tűnik ki nekem, hogy "tudatos" lény vagy, és ez már épp elég ahhoz, hogy tudd elég jól csinálni.

Én egy kicst más szemszögből tudok tapasztalatot írni.

Anyámmal volt/van nagyon nehéz kapcsolatom, és most már én is anya vagyok.

Egyrészről az ember bizonyos dolgokra képes azt mondani, hogy én nagyon nem úgy akarom csinálni, és pont az ellenkezőjét akarom annak, amit velem csináltak, és ha koncentrálok, akkor ez megy is egy szintig.

De, ott a tudattalan, és a hozott minták NAGYON ERŐSEK.

Hogy egy egyszerű példát mondjak. Anyám mindig ordibált velünk, ha leejtettünk és összetörtünk egy poharat (benne innivalóval). Na mármost a gyerekek leejtenek és összetörnek. Nem direkt, hanem mert még nem olyan finom a mozgásuk. De hogy tovább menjünk, a felnőttek is leejtenek. SAjnos anyám reakciója miatt bennem kialakult egy nagyon erős "tudás", hogy a poharat leejteni BORZASZTÓ ROSSZ dolog.

Már felnőtt voltam, amikor látogatóban jártam egy családnál, és az egyik gyerek ott összetört egy poharat. A törés pillanatában én zsigerig összehúzódtam, mert az "ősi reakció" élt bennem, hogy most jön a balhé. És akkor láttam, hogy az az anya teljesen máshogy reagált, mint vártam. Óriási nyugodtsággal mondta, hogy semmi baj kicsim, mindenki menjen hátrébb, amíg összeszedem a cserepeket stb. Akkor tudatosult bennem, hogy ezek a hozott reakciók mennyire erősek.

Ha én magam teszem, akkor is mérges vagyok magamra, de ha a gyerekeim teszik, az első pillanatban akkor is kiabálok sokszor.

Hosszabb önnevelési folyamat, mire eljutottam odáig, hogy "nyugi, nem kell felkapni a vizet", ha ilyesmi történik.

És ezekből a dolgokból van száz meg száz. Az első reakciód mindig az otthonról hozott lesz. De, lehet tanulni, lehet fejlődni, és ha ott van Benned a szeretet az illető iránt, és a feltétlen elfogadás, akkor menni fog. Ne várd, hogy minden tökéletes legyen, mert nem vagyunk azok, és ebből adódóan a gyerekeket sem tudjuk sem tökéletesen szeretni, sem nevelni. De ez nem is baj. Csak próbálkozni kell vele... :o)

Sok boldogságot Nektek!

3 eves voltam amikor Anyum hozzament a neveloapamhoz akinek volt egy 7 eves lanya. Neveloapam lanya egy gonosz rosszindulatu irigy utalatos a mai napig. Anyamhoz mindig rossz volt pedig Anyu kitette erte a lelket. A hazassaguk sem volt tul jo - most sem az sajnos. En elfogadtam es szerettem is a Neveloapamat...pedig mindig a lanya miatt voltam hatterbe szoritva es nekem azert volt "igazi" apukam aki engem szeretett.

Mit szeretnek ezzel mondani?

Csupan azt, hogy a szemelyisegen mulik minden. Tudnod kell, hogy mit vallalsz hiszen te magad is peldat mutatsz annak a kislanynak. Legjobb amit tehetsz ha nem a neveloje akarsz lenni hanem a baratja es ezen keresztul azt is el tudod erni, hogy "neveld".

Ez olyan mint a roka es a Kis Herceg...tudod ha megszeliditetted, felelos vagy erte. Nem konnyu elfogadni neked es elfogadtatni magad egy kisgyerekkel. De ha tenyleg ennyire szereted az anyjat, akkor megprobalod.

Nem lehet ilyenre felkészulni. A szeretet és a kotodés majd kialakul a kislány és kozotted. Minden csak ido kérdése. Már az egy jo dolog, hogy te akarod. Sok sikert nektek.

26N