Mindjárt érkezik a tesó. Milyen lesz? Hogy fogom alakítani a napot? Hogy fogok mindent megcsinálni?

"Ja és nagyon szeretnék figyelni arra, hogy kisfiam ne legyen féltékeny az öcsire, hogy töltsek vele is aktív időt,hiszen annyira szeretem,"

Szerintem elég, ha csak azt tűzöd ki célul, hogy ép ésszel bírd ki a következő 3 évet.

" de tudom, hogy az eleje nem túl könnyű,főleg az éjszakázás miatt... "

Meg a reggel miatt, meg a délelőtt miatt, meg az ebéd miatt, meg a délutáni alvás miatt és az este miatt... És a séta miatt, és a fürdetés miatt...

:-)

1,5 év van a gyerekeim között. De majd jobb lesz, nálunk akkor rendeződött a helyzet, amikor a kicsi is partner lett a játékban, azóta nagyon jó, nekem bejött a kis korkülönbség. Az első években viszont az számított sikeres napnak, ha estére teljes volt a létszám, senki nem nyírt ki senkit és én nem bőgtem.

Nézd, az elején vannak sz.r, nagyon sz.r és borzalmasan sz.r napok.

De majd lesz az jó, egygyerekes szülők panaszkodnak, hogy folyton a s.ggükben a gyerek, semmit nem lehet tőle csinálni, unatkozik, stb. Nálunk ilyen nincs, mivel közös a szobájuk nem félnek, ahol egy gyerek van, előfordul, hogy nyavalyog. Programot is jó csinálni, jó velük társasozni mert egy szinten vannak. Ahhoz képest, hogy nálunk vér is folyt (tesóféltékenység), most még külön sem akarnak aludni.

Majd lesz jobb... majd...

Hááát, kitartás! :-)

Próbálj mindenkit mozgósítani: férj, barátnők, nagyszülők... ha van közelben olcsó kifőzde, gondolkozz el a kajarendelésen.

Nálunk a két gyerek közt 21,5 hónap van. Ami a legfontosabb volt nálunk, hogy a nagy napirendjéhez alakítottuk a kicsiét. Pont eléggé borul a nagynak az élete, legalább a megszokott napirendje ne törjön derékba. A kicsi meg úgy is ahhoz szokik hozzá, ami van! Az elején, főként mikor még az 1-2 héten segítségem volt, a kicsi csak a legszükségesebb ideig volt nálam (úgy is evett-aludt) amíg szopott, vagy elláttam, amellett én nem foglalkoztam a házimunkával, csak a naggyal játszottam, meséltem, nehogy azt érezze, anya kevesebbet foglalkozik vele "már nem szereti", csak mert itt ez a kis valami.. Első perctől egy szobában altattam őket.

Az én kicsim szeptemberi, tehát télen már 3 hós volt, de nagyon ritka volt, hogy ne sétáltunk volna 1-2 órát. Így a nagynak is megvolt a levegőzés, a kicsinek meg ugyanmindegy, hol alszik.

Hogy bele fogsz-e jönni?? NAná!! Mert jönnek a megoldandó feladatok, és nem is gondolkodsz, csak végzed a dolgod, és valahogy egyszer csak kialakul a saját kis rendszeretek. Sokan el vannak halva, hogy biztos szörnyű nehéz így nekem, h egyik kicsi, másik pici, de nem panaszkodom! Persze első délelőtt, mikor egedül maradtam a két picivel (másfél héttel szülés után) komolyan jött a halálfélélem, de kb ez volt a legsúlyosabb pont. Nem olyan vészes az egész, pedig két rém eleven gyerekem van!!!!!!! :)) Vannak megoldandó dolgok, de valahogy az ember ereje is megduplázódik a két gyerekhez. Segítségem nincs, a férjem kora reggeltől estig dolgozik, van hogy heti 6 napot, valójában csak magamra számíthatok. A gyereke mellett dolgozom itthon még, amire egy gyerek mellett úgy éreztem, h nincs időm és energiám. Szóval fel a fejjel, menni fog! :)

Nekem minden tiszteletem és csodálatom azoké a szülőké, akik tényleg két picivel vannak otthon egész nap.

Nálunk most nyáron született a kistesó, a nagy már bölcsis volt, de pont a bölcsi szünet végére időzített a pici, meg amúgy sem akartam a nagyot bölcsibe adni az első 2-3 héten, nehogy azt gondolja, hogy "na jött a hugi, ő meg mehet a bölcsibe", mert pont a nyári szünet miatt, meg hogy itthon voltam, már majdnem két hónapja nem volt bent.

Szóval az első 2 héten a párom itthon volt, a 3. héten meg anyukám, de még így is elég nehéz volt.

Én nem hiszek azoknak, akik felhőtlen boldogsággal illetik ezeket a heteket, nem is vagyok olyan, aki csak a szépet és jót tudja mondani... Mert valljuk be, ilyen kevés van az elején, azon kívül, mikor alszik és mosolyog, és el vagyunk ájulva a kis jövevénytől, hogy milyen édes... igen, akkor is édes, amikor torka szakadtából "ordít" (bocsánat, de én ezt már nem nevezem sírásnak) mert fáj a hasa, vagy mert éhes. És tudod, próbálsz segíteni rajta, babusgatod, sajnálod, meg megszakad a szíved, hogy még a kezedből is kiugrana, mert úgysem jó, közben meg már kiidegel ez a végeláthatatlan sírás. (gondolom azért ismered már ezt a nagyobb révén) Na, még ehhez add hozzá, hogy a nagy közben kiabál, hogy "gyere játszunk", "aaannnyyyaaaa, kakilni kell" stb.. te meg azt sem tudod, hogy melyik gyereked vágyait teljesítsd, stb stb.

Szóval azért nem ennyire rossz a helyzet, de ilyenek is vannak. Ráadásul nálunk nagyon apás a nagyfiam (3 éves lesz), és nekem meg még azzal a rossz érzéssel is küzdenem kell (a gyermekágyas időszakban még szörnyűbb volt, most már kezdek kilábalni belőle), hogy a tesó tényleg állandóan velem van, így igazat kell adnom a nagynak, hogy "neheztel rám" mert így is mindent apjával kell csinálnia.

Már az első héten mentem le vele a játszóra, míg a pici aludt, meg direkt hívtam a közértbe, jöjjön le velem, a bölcsibe együtt mentünk befizetni az ebédet stb.... de mégis. Otthon nem tudtam vele játszani, mert ha az apja is otthon van, akkor csak ő, csak ő.

Az még szívfájdalmam, hogy a párom míg a fiunkkal rengeteget foglalkozott: pelenkázta sokszor, öltöztette, övé volt a fürdetés stb. most a lányunknál ezeket nem teszi. Úgy kell neki mondanom, hogy most te fürdeted a picit mert én megyek a naggyal fürdeni... szóval neki annyira természetes, hogy a fiunkkal foglalkozik, mert én a picivel vagyok... ezt kell valahogy megoldanunk.

Ezt csak azért írtam, és bocs, hogy hosszú lett, de ilyen dolgokra is fel kell készülnöd, nemcsak a fizikai dolgokra, hogy hogy alakítsd a napirendet, hanem a lelki oldalára is. Mert én is olvastam utána, tesvérféltékenység stb... de erről sehol nem szólt a fáma, hogy hogy fogom érezni magam. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy magadra mikor lesz időd, meg a pároddal való kapcsolatra... szóval ezekre is nagyon kell figyelni.

De alapjába véve egyáltalán nem annyira rossz a helyzet, csak néha fogsz kiborulni :o) de az elmúlik, mikor mindketten rád mosolyognak, rád nevetnek és azt mondják majd "szeretlek".

Ja, és nekünk nem az éjszaka a szűk keresztmetszet: egy szobában alszanak a nagy nem kel fel a kicsi nyökögésére, sírására, és az első éjszakán kívül 1-2-szer kelt nálunk a pici így 2-2,5 órákat aludtam egyben. (az más kérdés, hogy ez miért nem jó). Szóval attól ne félj, hogy felkeltik egymást. A kicsi már megszokta a pocakban, a nagy meg... nem tudom hogy miért nem ébred fel, de tényleg nem. A szirénázós autókra annál inkább... de arra mi is :o(

Egy egészséges féltékenység kell is, és még bele is fér, az a probléma, ha már látványos, fizikai jelei vannak a féltékenységnek. De szerintem fogod tudni kezelni!

Sok sikert, még több türelmet és boldogságot kívánok hozzá!

Tavaly decemberben szültem, a nagytesó nálunk is októberben volt 2 éves. Semmi segitségünk nincs, apa estig dolgozik. Hát, elég nehéz...... A nagynál tombol a dackorszak. Voltak nyugisabb időszakok, a kicsi 3-6 hónapos kora között. Aztán mikor mászni kezdett, akkor ismét nehezebb lett. A féltékenység is csak ekkor kezdődött, mikor a kicsi is meg akarta szerezni a játékokat magának.

Nekem a nagylányomat nem vették fel oviba, helyhiány miatt. Igy még egy évünk lesz itthon hármasban. Igyekezz kialakitani egy napirendet, amit mindig az igényeiknek megfelelően változtass,ahogy a kicsi növekszik.

Nem lesz könnyű, de vannak nagyon jó pillanatok is, hamar elrepül az idő és megnőnek, a jó oldalát kell nézni.