Nyugtassatok meg, hogy fog enni a bölcsiben?
Amíg ott vagy, addig nem fog, mert nem akarja azt mutatni, hogy jól érzi magát, hisz akkor ott hagyod. Nagyon rafináltak ám, hidd el.
Bölcsiben dolgozom, a beszoktatásnál a gyerekek 80 %-a nem hajlandó enni, pár nap vagy hét múlva teszi csak meg. Nincs ezzel gond, meg fogja tanulni, hogy bizony bármit tesz, ő bizony marad a bölcsiben, meg hát az éhség is nagy úr. Előbb utóbb minden picikém el kezdett enni, sőt, igazi kis zabagépek lettek a végére :) Nem kell aggódj!
Nyugi, a csapatszellem megfertőzi őt is. Az én fiamnek holnap lesz az utolsó beszoktatási napja. Jó evő, míg ott voltam vele, ezzel nem is volt gond. Szerdán a nap nagy részében nélkülem volt, szinte semmit sem evett, csak ebédre egy pár falatot. Délután, otthon, nem győzte magát tömni. Ma csak a reggelit hagyta ki, mert vérig volt sértve, hogy ott kellett maradnia. Tízóraira való gyümölcsléből már ivott. Ebédre először csak húst kínálta neki a gondozónéni, mert azt imádja, de ahogy meglátta a többiek tányérján a főzeléket, azt is kért. Uzsonnára meg háromszor kellett megpakolni a tányérját.
Az alvástól én is féltem. Kedden volt ágyismerkedés, amire egy órát irányoztak elő. Ha addig elalszik, akkor nincs gond, ha nem ,akkor mehetünk haza. Neki van egy szokása, hogy álomba beszéli magát. Ez itthon kb fél óra. Ott 1 óra kellett neki, de utána elaludt. Tegnap azt mondta a gondozónő, hogy kicsit sírdogált, simogatni kellett, aztán elaludt. Durmolt két órát. Ma már semmi gond nem volt, fektetéskor egyszerűen kidőlt. Neki annyi a gond, hogy ahhoz szokott, ha felébred 15-20 percet lustálkodik, aztán irány a játék. A bölcsiben 12:00-15:00-ig csendes pihenő van, tehát, ha hamarabb felébred, akkor ágyban kell maradnia. Ez nem nagyon megy még, de ma senkinek sem ment a csoportból. Ne izgulj, csak adj időt neki, hogy megszokja, mert ez nagyon nagy változás a kis életében. Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!