Mit szólnál ahoz, ha a fél éves babád mellől te lennél kénytelen elmenni dolgozni, mert a férjed arra hivatkozna, hogy nem sikerül neki munkát találnia és szívesen marad otthon babázni?

Húúú, kivágnám tuti!

Nekem nagyon rosszul esne az tuti. Sógorom dettó, csak ő még a gyereket is "besuvasztotta" bölcsibe 1 éves korában. Sógornőm visszament melózni, ő meg ül otthon a babérjain, mert 2 diplomával nem bír elhelyezkedni. (nem is keresgél mondjuk, kényelmesen költi az asszony által hazavitt pénzt).

Ne haragudj Kedves Kérdező, de én annyira ki tudok akadni az ilyen pasikon! :(

Ha ebben a fél évben tényleg rendesen keresett munkát, akkor, bár nem örülnék neki, de elfogadnám. Éhen nem halhattok.

Ha csak tessék-lássék keresett munkát, akkor elég határozottan és nem túl szép szavakkal elbeszélgetnék vele.

Én ismerek olyan családot, ahol a férj volt otthon (mindkét gyerekkel), a nő pedig pár hónap után visszament a jól fizető munkahelyére. Nekem is furcsa, és igen, ha szoptat az ember, akkor nem megoldható, meg én is úgy gondolom, hogy egy csecsemőnek elsősorban az anyjával jó, de azért nem katasztrófa… elég, ha arra gondolunk, hány nyugat-európai országban dívik, hogy a nők visszamennek (akár 6 hét után) melózni, és bébiszitter vigyáz a gyerekre. Így nőttek fel már generációk.

Nem azt mondom, hogy a fentiek közül bármely variáció szerintem jó megoldás, csak azt, hogy érdemes elgondolkodni azon, micsoda teher lehet egy férfinak egy család eltartása, mekkora felelősség. És ha valakit folyamatos kudarc ér a munkakeresésben, az iszonyú rossz érzés, belekerülhet egy „lefelé menő spirálba”, amitől elveszti az önbizalmát, és már csak azért sem fog neki sikerülni a dolog.

Szóval, lányok, az egyenjogúság okán elfogadhatjuk, ha egy férfi egy kicsit kiszállna a hajtásból, az örök „férfias versenyből”. Lehet, hogy egy kis idő múlva rájönne a férj, hogy a „babázást” a kislányok űzik a barbikkal, egy csecsemő/kisgyerek ellátása és nevelése kőkemény meló – és sírva menekül vissza a munkaerőpiacra. :)