Hany eves korig kell felforralni a tejet? 2,5 evesnek kell meg? Koszi.
3 éves a fiam, bolti tejet iszik, sosem forraltam.
Házi tejet sem forralnám már, ha bírja a pocakja.
Az én fiam is házi tejet kap 1 éves korától. Házi tej az, ami "rögtön" a tehénből jön, nincs hőkezelve, fölözve.
Amit mi veszünk, az 4,2%os.
Az én fiam is 2,5 éves, forralom neki, de forralni is fogom, épp azért, mert nincs hőkezelve. Elvileg még felnőtteknek is kéne, bár én is jobban szeretem a nyers tejet. De gyereknek még forralom.
6. vagyok.
A házi tej az én fogalmamban a nem nagyüzemi, azaz a faluból, Pista bácsitól beszerezhető, még jobban a saját tehénből fejt tej. A higiénia ugyanúgy megvan (sőt), ma már csak kevesen fejnek kézzel, inkább csak azok, akiknek 1-2 tehenük van, és a tehénből a zárt rendszeren azonnal megy a jeges vizes hűtőn át a tartályba, kvázi 10 másodperccel a kifejés után már 4 C fokos, szóval ott nagy baj nem lehet. A nagyüzemi tejek is összehasonlíthatatlanul jobbak a boltban kapható dobozos tejutánzatoknál, sok helyen árulnak pl tejautomatából meg autóból, azzal sincs gond.
Persze akit megnyugtat a forralás, annak az a tuti.
A zsírtartalma fajta-, és takarmányozásfüggő, a nagyüzemi holstein-frízeké kb 3,3-3,6%-os, a Józsi bácsi magyartarkájáé inkább 4% körüli.
Ha tudsz szerezni ke,csketejet, az pláne jó a gyereknek. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!