Kedves anyukák! Csak engem visel meg ennyire, hogy bölcsibe kell adnom a 2 éves kislányomat?

Kicsit kivoltam, és vagyok, és kíváncsi voltam a tapasztalatokra, hogy megnyugodjak. A kérdésem:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

Remélem picit téged is megnyugtat, és a gyerek könnyebben veszi majd az akadályt, mint mi anyukák. :)

Nehéz dolog, de jobb mintha nem találnál sehol évekig munkát, ha nélkülöznétek.

A gyerkőcödnek pedig a lényeg, hogy amennyi időt veled tölt az minőségi legyen. Nem a mennyiség számít.

Bennem is ezernyi kétely van, és baromi rosszul fog érinteni, amikor visszamegyek (nem sokára), de próbálok pozitívan hozzáállni, hogy legalább ezzel támogassam a lányomat lelkileg és persze magamat is...

Engem is megvisel. Amikor elkezdtem vele itthon lenni, zavart, hogy nem dolgozhatok, hogy itthon kell lennem két évet, alig vártam hogy munkába álljak, holott imádtam a kisfiamat, és szerettem vele együtt lenni, de hiányzott a pörgés.

Aztán most, hogy jön a szeptember, arra vágyom, bárcsak lenne még időnk ketten, együtt, itthon.

De én azzal vigasztalom magam, hogy ez az élet rendje: a gyermekemből hivatalosan is "kisember" lesz, aki elkezdi a maga kis Nagybetűs Életét. Bölcsi lesz, minden nap amikor érte megyek, fagyizunk majd vagy játszóterezünk, vagy sütizünk, és közben elmeséljük egymásnak, milyen napunk volt (illetve elsősorban ő nekem :)). Belekezd tehát a saját kis életébe, kis barátokat szerez majd, új embereket ismer meg, megtanul szocializálódni (ez megkönnyíti az ovis beszokást!), új élményekkel lesz gazdagabb. Talán rátalál majd, hogy mi érdekli, pl. valamilyen sport, vagy ilyesmi. Kiderül, miben lesz jó, mi lehet a hobbija kisgyermekkorára, milyen típusú közösségi emberke lesz, milyen barátai lesznek, lesz-e kis szerelme, stb. :)

Magyarul: olyan oldalát ismerhetem majd meg, amit még eddig nem ismertem, tehát izgalmas lesz és valami új kezdete :) Arról nem is beszélve, hogy mivel már keresni fogok én is, anyagilag sokkal jobb létet biztosíthatok majd neki, több programot, mert megtehetjük majd azokat, amit most, gyedem alatt nem.

Nézzétek a jó oldalát, hogy bár veszítetek az itthon vele töltött időből, de élményeket nyertek és új ismereteket a kicsiről!

Sok sikert mindenkinek :)

Nem. Bőgnöm kell, ha arra gondolok, hogy szeptembertől bölcsis lesz a kisfiam. Augusztusban lesz 2 éves.

Teljesen kész vagyok tőle, és rettegek mi lesz, ha hallom kint sírni és nem mehetek be megvigasztalni. :( Állítólag a beszoktatásban ez a legnehezebb.

El sem tudom képzelni, milyen lesz minden reggel otthagyni, én meg rohanok a munkába.... Olyan kicsi még és ez a legszebb időszak. Szeretnék minden percet vele tölteni, nagyon félek az elválástól....

Nekem 1 évesen kellett beadnom a bölcsibe a kislányomat, nagyon rosszul éreztem magam elég sokáig miatta, de arra gondoltam, hogy őt ennyi idősen nem igen viseli ez még meg.

22F

Kedves Kérdező!

Kisfiamat nem azért kellett beadnom bölcsibe, mert muszáj volt, hanem azért, mert már kevesek voltunk neki, látszódott rajta, hogy társaságra vágyik.

Én is kételyekkel vittem a bölcsibe. Az első 2hét könnyen telt, mert a kicsit lekötötte a társaság. Az első 4-5nap a beszoktatás. Fokozatosan szoktatták be a picit, a kicsi igényeinek megfelelően. Már az első napon 2-3órát volt benn, a másodikon már ott is aludt míg én kinn ültem vagy épp elszaladtam venni valamit. A harmadik nap már egész nap benn volt.

Sajnos tényleg erősnek kell lenni, és úgy elválni az átadáskor a kicsitől, hogy Ő lássa rajtad, ez jó lesz neki. Tehát: bíztató tekintet, nyugodt széles mosoly. Mi bevezettük, hogy kérek egy nagy puszit és egy nagy ölelést és mehet. Hozzáteszem ott benn a 3. hét után már nem is kellett neki alváshoz a cumisüveg, bezzeg itthon igen.

Persze miután beadtam a gyereket, elöntötte a könny a szememet és nagyon erősnek kellett lennem, hogy ne zokogjak.

Kisfiam legtöbbször egyedül játszott. A gondozónők nem néztek rá ferde szemmel, sőt, vígasztaltak, hogy higgyem el, idővel ez változni fog. Szó szerint bogarászott, hangyászott az udvaron és az utolsó pár hónapban kezdett igazán másokkal játszani. De el sem hinné az ember, közösségben mennyi mindent ellesnek a másiktól: evés terén vagy játék illetve rajzolás terén is. És rengeteg versikét tanultak.

Most ugyanezek a kételyek támadtak meg, mivel szeptembertől oviba megyünk. Új ovi, új gyereke és Ő a legkisebb. A legkisebb ovis gyerek is másfél fejjel nagyobb az én gyermekemnél. Rettegek. Sőt...De ott is azt mondták, hogy nem mélyvízbe dobják a gyereket, hanem napról napra, úgy ahogyan a bölcsinél már leírtam. És ez valahogy vígasztal egy kicsit. Bár már most gyomorgörcsöm van.

Ha tudok még segíteni, bátorságot önteni bárkibe, csak írjon a személyesemre.