Korai Fejlesztő Intézettel vagy Fővárosi Beszédfejlesztő Intézettel kapcsolatban van valakinek tapasztalata?
2,5 éves fiamnál -a bölcsis gyógypedagógus szerint- megkésett beszédfejlődés áll fenn. Korához képest kevés az a 20-22 szó, amit mond. Ráadásul nem is mindegyiket mondja tisztán, érthetően.
El kell vigyük egy hallásvizsgálatra, illetve a fent említett intézmények valamelyikébe.
Nézegettem a honlapjukat. A korai fejlesztőről úgy halottam, hogy beutaló kell és fizetős is. A Beszédfejlesztőről nincs ilyen jellegű információm.
Tanácstalan vagyok, hogy melyikbe vigyük.
Voltunk mi is fülészeten, utána hallásvizsgálaton, ahol megnézte egy logopédus is, meg még a Beszédjavítóban is voltunk. A kislányom 3 éves és enyhén szólva nem tiszta a beszéde. Nem a szókinccsel van gond, hanem a hangképzéssel.
Beszédjavító véleménye szerint megkésettnek akor lehetne nevezni a beszédfejlődést, ha 3 évesen kb 10 szót használna. Majd megnézik a mozgását is (szintén a beszédjavítóban, mivel a beszédfejl. és a mozgásfejl. szorosan összefügg), és kb félévente vissza kell járogatni kontrollra. Terápiát nem kezdenek el ilyen pici korban, csak ha megkésett a beszédfejlődése a fent leírtak szerint.
A Beszédjavító intézet ingyenes. Előtte azért egy védőnői státuszt meg lehet ejteni, hogy legyen vmi papírod.
Minden infóval készülj fel a gyerkő mozgás- és beszédfejlődésével, születés körülményeivel, szociális magatartással kapcsolatban. Olyan szinten, hogy mikor fordult át, hányszor volt kórházban, mikor és miért, szóval abszolút mindent kikérdeznek. Írásban.
Első még mindig: Amiket még kérdeznek: szülők gyerekkori beszédhibái, mi volt a gyerek első szava és mikor, mikor kezdett mondatokat alkotni, rajzol-e ábrákat, mozgása összehangolt-e. Gyerekekkel játszik-e. Társaságban kezdeményező vagy megfigyelő típus-e. Labdát elkpaja-e, tíz kockából tud-e tornyot építeni, leugrik-e 20 centis padkáról páros lábbal. Első kérdés az lesz: mi a te véleményed a gyerek beszédfejlődéséről, mi a probléma, mit vársz ettől a vizsgálattól. Ilyenek jutnak eszembe.
Nagyon rendesek egyébként, nagyon tudom őket ajánlani.
Azért azt elmondanám, hogy a vizsgálat két órás volt, egy iszonyú szűk pici szobában, elég nehéz egy kisgyereknek türelemmel kivárni a végét. Ha lehet, kérj reggeli időpontot, vagy amikor a te kisfiad a tapasztalatok szerint a legnyugodtabb.
Nagyon köszönöm!!!
Hasonló kérdésekkel bombázott a bölcsis gyógypedagógus is:)
Szerintem is a Beszédjavítóba megyünk.
De azt hiszem, még előtte célszerű lenne megejteni a hallásvizsgálatot.
én se tudok semmit a beszédfejlesztőről, de azt tudom elképzelni, hogy oda 3 éves kortól lehet menni, mert akkortól fejlesztik a beszédet, 3 éves korig logopédus sem foglalkozik a gyerekekkel.
előtte korai fejlesztő.
de ez csak a véleményem, mint írtam, nem tudom!
mi a korai fejlesztőbe mentünk, a felmérés 10.000Ft volt, tsmt tornát kapunk, havonta megyünk, 500Ft/alkalom :)
enyém is 2,5 éves, 2 évesen mentünk mert csak pár szava volt, most ezres nagyságrendű, mondatokban beszél, mindent kommentál, ha nem tud valamit kérdez, mondókákat mond, énekel :D
szóval nekünk bejött, bár azt nem tudom, hogy enélkül mi lett volna, feltételezem a torna nélkül is megtanult volna beszélni :)
Beszédjavítóban kétéves kortól foglalkoznak a gyerekekkel, ha beszédindításra van szükség.
Hallásvizsgálat mindenképp kell! Anélkül nincs értelme a logopédiának. Ez kábé olyan, mint hogy megnézik a gyerekek testalkatát, mielőtt balettozni tanítanák őket.
Asszem nyári szünetet tartanak, úgyhogy ha időpontot szeretnél, még ma próbálj meg kérni. Így is félő, hogy már nem kapsz...
Mindenképpen a hallásvizsgálatra megyünk először.
Felhívtam ma mindkét intézetet és szeptember-október környékén van a legkorábbi időpont.:(
Egy harmadik verzió: nevelési tanácsadó. Ott talán 2-3 hét múlva visszahívnak időpont miatt.
Köszönöm!
Utánanézek. Felhívom őket is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!