3 éves kisfiad mekkora, hány kiló, miket tud már?
Az én fiam márciusban lesz 3 éves. Most 15 kiló és szintén 98-as méretet hord.
Mi mindenben egy kicsit mintha később érők lennénk, meg nem vagyunk talán annyira átlagosak, íme mit tud, illetve nem tud:
Nem szereti, ha énekelek, vagy verselek neki. Türelmetlen lesz, vagy próbál túlkiabálni. Fogalmam sincs, miért teszi ezt.
A meséknél még csak a nagyon rövideket hallgatja végig, pld. a Boribon meséket imádja, de annál hosszabbat felesleges neki mesélni, mert nem hallgatja meg, szintén türelmetlen. A beszédfejlődésnél ott tartunk, hogy mondja utánam a szavakat, egyre többet és többet tud, de a folyamatos nyelvet én még nem értem. Néha egy-egy szót elkapok belőle, de pontosan nem biztos, hogy megértem, mit szeretne. Logopédus szerint a gyerek rendben van, ez simán belefér fiúknál 3 évesen. Szobatisztaság most folyamatban van. Bilibe kakil, és néha bele is pisil, de többnyire még a pisi az pelusba megy. Az öltözés-vetkőzésből a vetkőzés az már megy egészen jól. Öltözni még nem is próbáltuk csak a zoknit és cipőt, de azok nem mennek.
Az én fiam májusban lesz 3 éves.
Ő is későn kezdett beszélni,a bölcsi hatására.Gyönyörű szépen beszél,bárkivel megérteti magát.Összetett mondatokat használ,és pont a múlthéten mondták a bölcsibe,hogy nagyon szépen használja a ragokat.
Sajnos a szobatisztaság még nagyon nem megy...emiatt kicsit aggódom is.Néha pisil wcbe,de a kaki még csak pelusba megy.Kb 14 kiló körül lehet de régen volt mérve.
Rajzolni nagyon szeret.A játékai közül a szerepjátékokat részesíti előnybe.(bábok,orvosos készlet)
Most a kedvenc meséje a chuggington.Minden reggel 2 részt néz végig és csak utánna indulunk a bölcsibe.Este pedig Elmót és Pumuklit szokott nézni lefekvés előtt.Mesekönyvből a mesét max 20 másodpercig hallgatja..majd veszi ki a kezünkből a könyvet és rakja vissza a polcra,hogy nem kell mesét olvasni.Eddig egyetlen egy mesét se hallgatott végig.Érdekes mert a bölcsibe meg olvasnak nekik mesét és gond nélkül végighallgatja és figyel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!