Hagyod a gyermekednek, hogy játéka közben ő legyen a gonosz szereplő, és bántsa a többi szereplőt?

Szerintem ebben semmi rossz nincsen. A gyerekek kipróbálnak mindent, és ez így van rendjén. Gondolom meséből látta, magától nem találná ki ő sem. Ha nagyon zavar, esetleg próbálhatod terelgetni, hogy te is odaülsz vele, s csatlakozol. Valami szebb mesés dolgot eljátszhatnál neki, valószínűleg ő is csatlakozni fog. Vond bele őt is. De erőszakkal nem kell, ha nem akarja.

Az én fiam is mindenfélét játszott kisebb korában is, most tíz éves, és nincsen vele semmi probléma.

Tanárszakos főiskolásként tartottam egy csoporttársammal foglalkozást ovisoknak párszor (jó rég volt). "A három kismalac és a farkas"-t dramatizáltuk a gyerekekkel - kérdeztük: ki akar kismalac, és akar ki farkas lenni? Egy igen visszahúzódó kisfiún kívül mindenki farkas akart lenni :)

Kellenek ezek a szerepjátékok, amikor kipróbálják, hogy milyen, ha ők az erősebbek, a félelmetesek. Amíg te napközben százszor elmagyarázod, hogy ugye, tudja, hogy mi a helyes (ha rászólsz a játszótéren, hogy ne vaduljon, mert a másiknak fáj, vagy együtt nézitek a meséket és drukkoltok a jó oldalnak), és alapvetően nem agresszív a viselkedése, addig nincs vele baj, sőt teljesen természetes.

Viszont (nem vagyok pszichológus!) ha feltűnően valamilyen szituációt játszik el újra és újra, lehet, érdemes utána járni, nem bántja-e valami konkrét emlék, esemény.

Örülj, hogy játék közben adja ki magából a "gonoszkodást" (ami egyébként valamilyen szinten minden gyerekeben ott van), és nem a társaival csinálja.

A pszichológusok direkt játékterápiával, szerepjátékokkal próbálják oldani a problémás gyerekekben a hasonló indulatokat.

Persze, hogy hagyom. Egy kicsit azért időnként (nem gondolom, hogy minden esetben feltűnik, hogy mit játszik) amikor már kisé eldurvul, akkor tompítok egy keveset a dolgokon. Leülök vele játszani, és mondogatom, hogy jujj ez fájt a macinak, vagy most sír a maci. És akkor ő elmagyarázza az adott játék lényegét, hogy szerinte ki miért érdemelte meg. Ki miért gonosz az adott játékban.

Egy bizonyos kor felett, már szerintem majdnem minden mesében feltűnik a „gonosz”. Nem tartom rossz mesének pl.: a Hupikák Törpikéket de ott is megjelenik Hókuszpók személye.

Amikor gyerek voltam emlékszem, nagyon szurkoltam a Tom és Yerryben Tomnak, hogy legalább 1× sikerüljön neki túljárni az egér eszén. Ha azt a felét nézitek szerintem a mesék zömében sunyisággal párosul a jó jelenléte. De talán ezek a dolgok is sokat segítenek a világ megértésében, elfogadásában és az alkalmazkodásban.

A szomszéd kisgyerek meg óvó néniset játszott. De úgy, hogy folyton püfölte a gyerekeket. Aztán eljátszotta, hogy az anyukája megy a gyerekért és ő is csak bántja. Nem fizikailag, hanem a szavakba kevert agresszióval. Sokáig néztük és hallgattuk csendben az anyukájával. Az oviban szerették, nem bántották soha. Egy hangos szót se hallott, otthon is klappolt minden. Ő valamiért mégis a szigort játszotta el. Ha nagyon eldurvult a helyzet, akkor persze bele avatkozott az anyja. Néha határozottabban. Lassan megértette, hogy ez nem jó játék. Elkezdte tehát sutyiban játszani. Ha az anyja rajtakapta, akkor olyan szerénységgel és nyugodtsággal bújt hozzá, mint aki azt akarná kifejezni, hogy most megnyugodtam végre a játék után.

Nálunk a fiam kissé kifordítva játszik. Ő is durvul, meg "megkötözi" a többieket, de ő általában mindig "jó", ő a "szuperhős", a megkötözöttek pedig a "gonoszok", akiket "elvisz a börtönbe". Tehát nem feltétlenül az a lényeg neki, hogy gonosz legyen, hanem inkább az, hogy ő legyen a játék során az erős, a domináns.

Amíg kisebb volt, ő is feltűnően vonzódott a negatív karakterekhez (szerintem azért azonosította magát velük, mert így győzte le a félelmét irántuk), aztán ahogy nagyobb lett, és megértette, hogy a gonosz a végén általában pórul jár, átváltozott pozitív, de hasonlóképpen erős karakterekké. :)