Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Folyton cserélgetik az óvónőke...

Folyton cserélgetik az óvónőket… Vajon miért? Általános ez?

Figyelt kérdés

Nagycsoportos a kislányom, s mivel évvesztes, most kezdi a 4. évet az óvodában. Eddig minden évben lecserélték az egyik óvónőjét, de szerencsére az egyik fixen maradt 3 évig – erre most őt rakták át máshová.

A legfurcsább viszont az számomra, hogy sosem szólnak, hogy óvónőváltás lesz, csak a szülők pusmogásával terjed a hír. (Először azt hittem, én vagyok béna, hogy nekem nem mondják, de kiderült, hogy csak 1-2 szülő tudja meg valahogy az óvónőktől, a többiek már csak tőlük.)


Egyik barátnőm azt mondta, náluk dettó ez van, csak még év közben is váltanak néha… Miért lehet ez? Pedig gyerekpszichológus ismerős szerint a gyerekeknek nagyon fontos az állandóság, nem szeretik a változást. Persze nem aggódom túlzottan emiatt, eddig is elvolt a gyerek, csak valahogy furcsa, olyan, mintha semmibe vennék a gyerekeket és a szülőket is.


2011. aug. 15. 17:16
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

a lányomnak a bölcsiben az 1 év alatt 3szor cserélték le a gondozókat, a második "páros" egyik tagja viszont állandó volt aztán. (mert ugye 2 gondozónő van egy bölcsis csoportban)

Nálunk az oviban ugy van, h az óvónő nem viszi végig őket, hanem minden csoportnak külön óvónője van.

Igaz, kicsi óvoda, a 2 év alatt (kis és középső csoportban,most lesz nagy csoportos) megismerte az összest (3 óvónő van az oviban) az udvaron meg bizonyos foglalkozásokon.

2011. aug. 15. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos a gyerekek érdekei csak szavak.


Én tanár vagyok, jelenleg GYED-en, és már régen rájöttünk, hogy a fenntartó (nem tudom van- e kivétel) magasról tesz a gyerekek érdekeire. Egyetlen érdek létezik: a pénz.

2011. aug. 15. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon igaz, amit az utolsó írt. Sajnos nem a gyerek érdekét nézik. Valóban, nekik az állandóság számítana a legtöbbet, de a "felsőbb" érdekek fontosabbak...
2011. aug. 15. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Szia!

A fiam most megy suliba,4 évig volt ovis,6 óvónővel.

Szerencsére ő nagyon rugalmas,próbál nem kötődni nagyon senkihez(kivéve a család,barátok),de sok gyerek megsínylette az állandó váltásokat.

Az óvónőknek sem könnyű,mert pl az utolsó nálunk már kész 6 éves csoportot kapott(19 fiúval),ami nem tette neki könnyűvé a foglalkozásokat és az iskolára való előkészítést sem,a csoport így úgy megy suliba,hogy csak pár gyerek tud egy helyben ülni legalább 40 percig:(!

Természetesen mindegyiknél a pénz volt a szempont,a 6-ból 3 csütörtökön szólt a szülőknek,hogy hétfőtől már nem jön,én ezért nagyon mérges is voltam,mert a fél év végéig kibírhatták volna,vagy amíg találnak helyükre valakit,hogy ne kelljen egyedül maradnia az új óvónőnek,aki alig ismeri még őket.


De a bölcsis fiamnál is ugyanaz a helyzet,de itt a vezetőnek a mániája az,hogy megbolygatja a megszokott csoportokat.A fiam csoportjában(12 gyerek)az összes gyerek 2 évig jár,de szétválasszák a 2 megszokott gondozónőt,hogy másokkal is együtt tudjanak dolgozni.

Szegény gyerekek alig tudták megszokni a bölcsit,mire megint jön új ember hozzájuk.

2011. aug. 16. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Örülök, hogy más sem érzi ezt normálisnak.

Szomorú, hogy elég sok helyen ez van, azt hittem eddig, hogy csak nálunk „nyuszik” a szülők (beleértve magamat is), és nem háborognak ezügyben, de most már úgy érzem, nem igazán van ebbe beleszólása az embernek. Pedig valóban ez se gyereknek, se szülőnek, se pedagógusnak nem jó állapot.

2011. aug. 17. 14:56
 6/6 A kérdező kommentje:

Ma reggel a gyerek azt kérte, hadd menjen át másik óvódába, mert rossz fejek az óvónői. Most nagycsoportos, nyilván nem fogjuk átvinni máshová, pláne, hogy az sem lenne biztos, hogy ott jobbak az óvónők, és persze nem ismerne senkit.

Azért furcsa nekem ez, mert egy kicsi óvodáról van szó, amit épp „családias jellege” emelne ki a többi közül – bár végülis lehet, hogy csak modellezik a mai kort, ahol mindenki elválik…

2011. aug. 29. 08:49

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!