Hiszti hányásig - Hogyan vehetném rá 1,5 évesemet az önálló elalvásra?
Sziasztok! Másfél éves kislányom babakorában gyönyörűen aludt a helyén, csak betettem az ágyba és szépen elszundikált. Amikor megtanult állni, minden borult, ha betettem a kiságyba, addig bőgött, míg ki nem vettem, majd az ölemben aludt el. Ez így megy azóta, pedig már másfél éves! Próbálkoztam már mindennel, de ha hagyom pár percél tovább üvölteni, annyira felhúzza magát, hogy kihány mindent. Tagnap este két órán át kinlódtunk, mert az apja nem engedte, hogy kivegyem, elege van már az egész mizériából (mert a kiscsaj szívszaggatóan hisztizik, de hisztizik. rúgkapál, dobálja magát a csúcspontokon. máskor is hisztizik, ha valami nem az elképzelése szerint alakul, de azokat tudom kezelni). Nagyon szenvedtem tegnap, én nem bírom, ha sír, kiabál, hogy anyacika... és végül tegnap sem az ágyban aludt el, végül kivettem, de egész éjjel szaladgálhattam hozzá, mert sokszor felsírt.
Ráadásul van egy 2 és fél éves bátyja, aki szépen a helyére megy és alszik. Őt is zavarja a hiszti, ráadásul látja, hogy hisztivel a kistesó anyáéknál köt ki és ő is szeretne közénk jönni.
Nagyon nehéz, mert úgy látom, a kicsinek szüksége van érzelmileg az esti babusgatásra (a kezemet fogdosva alszik el, hiába próbálkozunk mindenféle alvós cuccal, dühösen elutasítja), de a nagy miatt nem szabad más bánásmódot csinálni vele.
Van valakinek ötlete, tanácsa?
Bocs, hogy hosszú lett...
Köszönöm előre is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!