Nagy baj, ha egy 5 éves gyerek nem tud egyedül kirakni egy 9 darabos kirakót?
Rakott már ki kirakót előtte? Ha új neki, akkor egyáltalán nem baj.
Összehasonlításként. Egyik ismerősömék a kislányukat már pár hónapos kortól (!) kirakóshoz szoktatatták. Nem viccelek és teljesen komoly, hogy a kiscsaj nem egészen 2 évesen már kirakott 50 darabos kirakósokat pikk pakk. De se beszélni nem tudott még, se rendesen járni.
Ellenben az unokaöcsém, akivel már 2 évesen simán lehetett beszélgetni (szintén nem túlzok, megdöbbentő, de komoly), 2.5 évesen mikor kapott egy kirakóst nem tudott vele mit kezdeni. Egyrészt nem látott még ilyet, másrészt iszonyat eleven egy gyerek és nem tud fél percig sem a popsiján ülni.
Szerintem ez totál annak a függvénye, hogy a gyerek eddig mennyit foglalkozott ezzel és mi az érdeklődési köre.
2,5 évesem kirakja a 24 darabost.
Ezt az 5 éves gyereket vagy ennyire nem érdekli a kirakó, vagy valami baj van vele, azért ezt innen nehéz megmondani.
Az én gyerekem imád kirakózni, pici kora óta nagyon ügyes benne.
gondolom nem érdekli.
mennyi TV-t néz a gyerek. az ilyen foglalkoztató játékok általában azt a gyereket kötik le aki kevés TV-t néz és a fantáziájára van bizva. a másik hogy ilyet az ember kb 2-3 éves kor között kezdi az egyszerü kis kirakokkal, majd egyre fejleszti. egyedül egy gyerek sem szeret leülni ilyet csinálni, csak ha megy már neki az elsö hogy a szülö megmutatja neki és együtt csinálják.
Kapcsold ki a tv-t majd ülj le vele játszani ha egy hét után nincs javulás akkor meg kell mutatni orvosnak.
A fiam 4 éves lesz szeptemberben. Nem rak ki kirakót csak nagyon ritkán, egyszerüen nem érdekli és nem ül meg a fenekén annyi ideig hogy kirakja.
Óvónő is látta már ezt nem mondták hogy kóros lenne. 5 évesen nem tudom mi a helyzet.
Ugyanakkor sok olyan ismerősünk van kisfiúk, kislányok is akik meg 20-30-40 darabosakat röhögve kiraknak...szintén 3-4 évesek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!