Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mi a teendő ha óvodás fiam...

Mi a teendő ha óvodás fiam túlzottan érdeklődik a szex iránt?

Figyelt kérdés

A problémám a következő. Van egy négy és fél éves fiam. Valamelyik nap feljött az ovistársa (anya és lánya, rég óta ismerem az anyát). Bújócskázni akartak, folyamatosan a sarkukban jártunk, mert őrültködtek. A két gyerek bújócskázni akart, nekem az volt gyanús, hogy ketten együtt akartak elbújni. Elvittek egy takarót, ahová bebújtak. Levettük róluk, és elég felkavaró látvány fogadott, fiam tettre kész cerkával feküdt, a kislány éppen az arcával hajolt felé. Nem kaptam fel a vizet, és olvastam is a témáról, hogy hogyan kellene az ilyen helyzetet kezelni, tehát nyugodtan leültem a gyerekkel és elmondtam neki, hogy neki még ehhez fiatal a teste, a lelke. Ő a fütyköst pisilésre használja. A védőnő tanácsára mondtam egy hasonlatot másnap, hogy a kis fa sem hoz gymölcsöt még, mert gyenge, kicsi még. Általában mindent elmond nekem, elmesélte, h az oviban már "játszottak" ilyet. Bevontam az óvónőket, az egyiknek az volt a javaslata, hogy nem kell őket összeengedni, amivel csak azért nem értek egyet, mert a kíváncsiság miatt akkor találnak maguknak mást. Szerintem nem ez a megoldás (másrézt az oviban is megtörtént, vigyemmásik csoportba?) A másik azt mondta, biztos otthon láttak valamit. Nos ez nálunk biztosan nem áll fent, és a másik anyuka is azt állítja, hogy nem. Tipikusan mindenki homokba dugja a fejét, én viszont szeretném, ha a gyerekem egészséges lelkületű férfi lenne egyszer. Hogyan tudnék neki segíteni, mert azóta is van folytatás, az oviban. Sokat beszélgetünk, és igyekszem az ő szintjén megválaszolni az összes kérdését, de valahogy mégsem érzem célravezetőnek. Tudom azt is, higy ebben a korban megemelkedik a nemi hormonok szintje, és ez is közrejátszik, de azért ez számomra sok(k). Segítsetek légyszíves! Jó lenne, ha lenne köztetek pszichológus!

Előre is köszönöm!


2011. máj. 24. 21:25
 1/4 anonim válasza:
0%
Akkor elmondom, hogy mit fogsz elérni azzal, ha most bedumálod neki, hogy valami rosszat csinált. Azt, amit minden emberrel eljátszanak, amit ma nevelésnek hívnak. Gondolatmátrixot hoznak létre a gyerekben, hogy mi jó, mi rossz és így tovább. Az élet pedig, mivel nem így néz ki, és nem passzírozható be egy ilyen rendszerbe, ezért kialakul a bűntudat, félelem satöbbi érzés. A gyerek idősebb korában szégyellni fogja magát, és tádám, kinevelve az újabb ember, aki a múltat cipeli a hátán feleslegesen. Aztán járhat pszichológushoz. Nem mondom, hogy hagyd, tégy ahogy érzed, de ne a gondolataidra hallgass vagy arra, amit mások mondanak.
2011. máj. 24. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Félreérted, nem azt mondtam neki, hogy rossz, amit csinál, hanem azt, hogy még várjon ezzel,mert kicsi, és majd ha nagyobb lesz visszatérünk rá, és anya még többet mesél. De azért azt gondolom te sem látod jónak, ha az oviban játék helyett ezzel foglalkoznak a gyerekek.
2011. máj. 25. 05:36
 3/4 anonim ***** válasza:
59%
Szerintem szakemberrel beszélj!
2011. máj. 25. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ez már nem semmi. Ha még csak annyit csinálnának, hogy a kisfiú megfogja a kislány punciját, a kislány a kisfiú kukiját, az nem is lenne akkora gond. De ez már szerintem nem normális.
2011. máj. 25. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!