Mivel büntetitek két éves gyereketeket, ha rondán viselkedik?
Büntetni akarod 2 évesen? Ilyenkor még sok-sok foglalkozással, játékkal, figyelemeltereléssel lehet leginkább célt érni.
Itt jegyzem meg, hogy nekem a későbbiekben is inkább ez vált be.
2 perc büntisarok
10ből 8szor bejön
a maradék 2?
az meg nem ráfigyelés míg abba nem hagyja
hát nem tudom, az enyém nem sokat értene abból, hogy miért kell neki most a szobájába mennie, ahol egyébéknt jól szokta magát érezni, tehát ez miért is büntetés? bezárni meg nem zárnám be sehova. büntiszék dettó. sztem neki épp elég büntetés az, hogy látja, haragszom, és rászólok, megmondom, hogy most anya nagyon szomorú, és mérges, és megakadályozom a csúnya dologban. ez bőven elég. ha utána hisztizni akar, csak tessék. nem törődöm vele. ui. a nevelésnek az lenne a célja, hogy előbb-utóbb a ygerek azért viselkedjen jól, mert önmagában felépítette a szülőt, aki belülről kontrollálja azt, hogy ez helyes az meg nem. először ehhez kell a szülő jelenléte, majd ha helyesen nevel a szülő, akkor előbb utóbb kialakul, hogy már nem kell jelen lennie e szülőnek, csak ennek a belső szülő-eszmének. ezt pedig legjobban akkor lehet kialakítani, ha ésszerű keretek közt demokratikusan nevelünk, vagyis, nem feltétlenül büntetéssel, hanem beláttatással, következmények feliesmertetésével. a büntetős módszer xcsak annyiban jó, amíg tart a büntetés, amíg a szülő látja, jól viselkedik a ygerek, mihelyst kihúzza a lábát, elszabadul a pokol.
az én gyerekem 2 éves múlt 2 hónappal, de különösebb gond nincs vele már, túl vagyunk a húzós részen. nyilván ő is egy akaratos darab, mint midnen ilyen korú gyerek. amúgy én sosem engedtem neki, hogy csúnyán viselkedjen velem vagy bárkivel, azt nagyon határozozttan letörtem rögtön az elején, szigorral, érzelmi ráhatással, de nem büntetéssel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!