Hogyan zajlik egy allergia vizsgálat?
mi egy évesen voltunk először karcolásos vizsgálaton. ekkor 13 dologra mutatták ki az érékenységét. némelyik erősebb, némelyik gyengébb volt.
Én ezt nem tartottam valósnak, így döntöttem amellett, h kislányomat 2,5 évesen elvigyem vérvizsgálatra. Már előre féltem mit teszek, ha nem engedi, hadakozik....
A vénából (kéz hajlat) vettek 1 ampullányi adagot. Legnagyobb meglepetésemre a félelem miatt talán meg sem mozdult. inkább utána volt egy kis hiszti. Az eredmény , igaz itt csak ételre vizsgálták: tej és tojássárga érzékenység, de csak minimálisan. Azóta a tejet fogyasztja, a tojássárgát alapból nem eszi meg. ( 5 évesek vagyunk. már gyógyszert sem kap, mint említették, a zöme elmúlik még ha óvatosan adagolják az allergiát kiváltó ételt/ és nem zárom el teljesen a poratkától és még számtalan dologtól.
Tehát, az osztályon felültették az asztalra, és mindent úgy végeztek, mint a felnőtt vérvételen.
Nagyon szépen köszönöm a választ!
Én is valami ilyenre gondoltam. Nálunk csalánkiütése van, valószínű a tejtől. Hol előjön, hol elmúlik. Ezek szerint kinőhető.
Még egyszer köszönöm szépen, hogy írtál. Kicsit megnyugodtam, hogy nem szedálják le(olvastam ilyet). Minden jót nektek!
ennyi idősen könnyebben regenerálódik a szervezet a dokink szerint. ha nem a leges-leges-legerősebb az allergia, akkor néha jobbat tesz a szervezetnek, ha kap belőle ízelítőnek egy csöpnyit. a tejet mi 4 éves koráig napi szinten 2 alkalommal adhattuk, kb 1,5 dl-t. 1,5 %-osat. most hogy már 5 éves, 2,8-asat kap reggel-este 1-1 dl-t. tejbegrízt is eszik.
ha jól emlékszem az aerius nevű gyógyszert használtuk.
Sajnos a gyógyszerre való érzékenység más téma, én a mai napig nem szedhetek pirineket szalicilátokat. tehát ha ilyen jellegű allergia van, akkor azt szigorúan be kell tartani.
Igazából egy curam duo nevű antibiotikum hozta ki az egészet. Szegénykém tiszta kiütés volt. Abbahagytuk a gyógyszert, de a csalánkiütések megmaradtak. a doktornéni azt mondta, hogy inkább legyen meg a vizsgálat, és tudjuk mi is van valójában. Ő a tejfehérjére gyanakszik, mert az csinál ilyen kiütést(valahogy úgy mondta, hogy girland vonalú). Xizal-t kapott rá anno, de csak két napig. a kiütések teljesen maguktól elmúlnak. Kijönnek, fél óra múlva pedig nyomuk sincs. Ha nagyon sok jön ki, akkor kap calciumot, ha fél óra eltelik, és még mindig van, akkor jön a gyógyszer. Az orvos ezt javasolta. A két hónap alatt, míg ez van kb. 2-szer kapott Xizal-t, 2,5 ml-t.
Bízom benne, hogy kinövi. Meg abban is, hogy nem lesz rosszabb.
Akkor -ahogy soraidból olvasom- nem kell teljesen tiltani semmit. Persze gondolom ott megmondják, mit lehet, mit nem. Utána kellett még menni kontroll-ra? Oviba nem problémáznak, ha valamit nem ehet a gyerek?
Ne haragudj, hogy ennyit kérdezek hirtelen, de az ismeretségi körünkbe senki nem volt még ilyenen, és kicsit megijedtem, amikor a dokinő felhozta, hogy nutritív panel. Köszönöm a segítséget!
nem tudom mennyi időt vártatok a gyógyszer abbahagyása után. A mi dokink azt mondta annó, h a kiütések addig fognak előjönni -elmúlni, míg a szervezetből ki nem ürül teljesen a kiváltó ok. namármost ha azt mondod előtte kapott tejet és semmi gondot nem okozott neki, akkor érdemes azon elgondolkodni, nem -e az antibiotikum hatása. ez nem kifejezetten azt jelenti, h arra allergiás. jellemző az antibiotikumokra, h a szervezet védekezőmechanizmusát lerombolják.
ha nagyon le van gyengülve az immunrendszer, akkor a test így is tud jelezni. előfordulhat az is, h ez váltotta ki az allergia tüneteit. lehet, h érzékeny a tejre, de nem vészesen, viszont ebben az időben rezidens anyaggal is találkozott a szervezet, ami kettő öszességéből egy, nagyobb erősségűt kreált.
de mielőtt bármi kísérletezésbe fognál, azért írtam le a mi esetünket, mert nekünk ezek váltak be, te CSAK AZ ORVOS TANÁCSÁRA HALLGASS, HISZEN Ő AZ AKI PONTOS DIAGNÓZIST ÁLLÍT FEL.
A tejet felerősíti a tojás is. annó ezekről a keresztallergiákról kaptunk egy táblázatot. mit mikor és mivel szabad fogyasztani.
ráírták a papírra a kontrollt, de nem vittem vissza, abszolút nincs tünete azóta. lehet, h még kimutatható lenne, de a szervezete már tudja kezelni.
az oviban ezzel nincs gond. egy példa: van egy liszt-tej érzékeny kislány, és van egy bió kislány akinek a reggelit-ebédet -vacsorát viszi a szülő. igaz mi falun lakunk.
a bio alatt azt értem, h nem érzékeny, csak más étkezési szokásaik vannak. se édesség, se tej, se bolti kenyér, minimális hús...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!