Ha valaki megy hozzátok beszokott előre jelentkezni?










Általában bejelentkeznek, csak egy gond van: ezt sokan két perccel érkezés előtt teszik meg. Pl. az egyik barátnőm kb. 5 percre lakik innen gyalog, ő szokta azt megtenni, hogy rám ír msn-en, hogy unatkozik, átugorna egy kicsit, 10 perc múlva érkezik. Mondjuk az annyira nem zavar, ha ő látja, hogy nincs tipp-topp rend, ismerjük egymást gyerekkorunk óta, szóval tudja, hogy rendetlen vagyok. Viszont van egy jó barátom, aki már eléggé kezd rám megsértődni, mert ő aztán tényleg olyankor hív fel mindig, amikor nem érek rá. Szóval ő azt szokta csinálni, hogy felhív, hogy erre van dolga, felugrik egy órára. És ezt általában olyankor teszi, amikor épp a. takarítok, b. a fiammal indulásban vagyunk valahova c. itthon vagyok és dolgozom, d. itthon vagyok és tanulok, e. éppen beültem a fürdőkádba. Mindez kiküszöbölhető lenne, ha esetleg előző nap szólna, hogy fel akar jönni, akkor úgy időzíteném a programot, hogy vele is tudjak beszélgetni, de hát nem érti meg...
Anyukám szokott még néha úgy feljönni, hogy épp erre jár, megnézi, hogy itthon vagyok-e. Tőle annyira nem zavar, hiszen vele éltem 20 évig, tudja, hogy nem az erősségem a rendrakás, csak sajnos azt gondolja, hogy ezen ő így felnőtt koromban változtatni fog azzal, ha szónokol, hogy mért van minden a feje tetején.





Nekem csak egy gyerekem van, de mindig be szokott jelentkezni mindenki.
Egy unokatestvérem szokott bejelentkezés nélkül jönni, de ő itt lakik közel és nagyon gyakran jön, előtte nem gáz ha épp kupi van.




















Mindig mindenki szól, mielőtt jön.
Az első lányom, mikor született, anyámnak és apámnak voltak hívatlan bepróbálkozásai (el vannak válva, szóval külön-külön), de pár alkalom után szóltam nekik, hogy ne jöjjenek be csak úgy, mert engem ez zavar. Azóta mindig előre megbeszéljük, hogy mikor jönnek.
Én is szeretem, ha rend van, mikor jön valaki, vagy ha rend nincs is, ne alvósruhában nyissak már ajtót, hanem legalább legyek felöltözve...










Nekem egy gyerekem van és mindenki szól előre. Anyu volt az egyetlen, aki akkor telefonált, mikor már itt volt 2 utcányira autóval, hogy nyissam már ki a kaput. Aztán egyszer felvilágosítottam, hogy ne haragudjon, de nekem ez nagyon nem tetszik. Őszintén szólva irtó nagy hisztit levágott, de nekem az arcom se rezzent közben, mert úgy voltam vele, hogy ha HOZZÁM jönnek, akkor tartsák már tiszteletben a kérésemet, miszerint szóljanak előre.
De aztán érdekes módon legközelebb telefonált előre és azóta is mindig. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!