Miért mondják sokan a kisgyerekes időszakra, hogy ki kell élvezni, mert soha nem jön vissza, ha a szülők többségének egyáltalán nem hiányzik, sőt, örülnek, hogy megnőtt a gyerekük?

Mert nem igaz. Hiányzik és minden nehézség ellenére jó volt.

Most is igyekszem kiélvezni a nehézségeivel együtt, mert hamarosan ennyi se lesz. 9 és 6 évesek.

Nem várom, hogy kirepüljenek. Imádom, hogy a kicsi még bújik minden reggel és értékes az is, amikor a nagy ritkán megölel, mert ő már kiskamasz.

"ha a szülők többségének"

Ez lehet igaz a te ismeretségi körödben, de nyilván nem igaz azokra, akik mondják a kisgyerekes időszakra, hogy ki kell élvezni, mert soha nem jön vissza.

Van ilyen ember is bőségesen, meg olyan is.

Nekem még meg se nőttek igazán a gyerekeim (8 és 11 évesek), de már nosztalgiázva gondolok vissza arra amikor még a nagyobbik is óvodás volt.

Szóval látod, ilyen is van.

Mindent ki kell élvezni, nem csak ezt. Minden elmúlik, az élet megy tovább. A gyerekek felnőnek, mi is idősebbek leszünk, ezen kár agyalni, inkább élvezzük a jelent.

Mondjuk őszinte leszek én még nem hallottam senkitől, hogy örültek volna annak, hogy felnőtt a gyermekük.

Nekem 2 éves a fiam és pont a napokban kezdtem el arra gondolni, hogy milyen volt a szülés, milyen volt egy pici babával az élet. Nyersen hangzik, de valószínűleg ezek a gondolatok ösztönöznek egy másik gyerek vállalására, ahogyan mondjuk sok esetben az agy megszépít egy rossz szülésélményt is.

Varom azt a napot, amikor visszasirom ezt az idoszakot🥲 6 honapos, fogzik, kuszik, nyugos, semmi nem jo, szarul alszik, a napkozbeni 3-rol most all at 2-re, front van, minden lofasz van.😀akkor tudok mast is csinalni (most pl ebedelek kozben) amikor alszik, arra az egy orara, amugy egesz nap kezbebaba, mert ha lerakom akkor max 15 perc onszorakoztatas utan uvolt.

De ha par ev mulva lesz meg gyakorikerdesek (mondjuk kb 20 eve van, ugyhogy hatha lesz meg kesobb is) akkor visszajovok ehhez a kerdeshez.

#7 igen, most én felnőttként is extra nyűgös vagyok, szerintem az időjárás.

15 perc amúgy egész jól hangzik. Én azt csináltam, amíg nem tudott mászni, de tényleg volt mit csinálnom a házban, hogy beraktam az etetőszékbe (mikor már ült), és kivittem magammal.

Szerintem az emberek nem a szívást sírják vissza, csak úgy általában azt, amikor még a gyerek kicsi volt és jó volt nézni, csodálkozik a világra, szeret téged, stb. Olyat se hallottam még senkitől, hogy de jó lenne megint pelenkázni, sikítós visítást hallgatni egész éjjel, heti hétszer, vagy milyen jó volt, amikor folyamatosan figyelni kellett, nehogy kárt tegyen magában.

Ezek a fene nagy nosztalgikus pillanatok is általában kimerülnek 1-2 cuki élmény felelevenítésében vagy idősek esetén unokázásban, aztán mindenki rohan vissza gondolkodás nélkül a saját életébe. 80 évesek meg nyilván siratnak már mindent, hisz bármikor meghalhatnak, nekik bármit mondanál a múltból, hogy ide visszamehetnél , menne, mert a másik oldalon már nem vár rá semmi. Azért egy 40-es nő kamaszgyerekekkel meg még azért élhet, lehet hiányzik neki pár pillanat, de biztos nem bánja, hogy legalább este alhat, amikor akar, mert a gyerekei már fixen nem fogják felkelteni.