Hany éves kortól ajánlott a Harry Potter?
Másik,én régebben gondolkodtam ezen,hogy hogy engedném a gyerekeimnek a filmnézést, hogyha nagyobbak lesznek már
Talán arra jutottam, most az van, hogy nem emlékszem, hogy 12, vagy 13, de talán 12, hogy tehát 12 éves kortól bármit megnézhetnek, csak annyi, hogyha oda van írva a filmhez, hogy horror, vagy thriller, akkor abba csak úgy kezdjenek bele (a film hosszát megnézve), hogy annak legkésőbb 18.20-kor vége lesz. Hogy Ne közvetlenül alvás előtt/elalvási idő előtt nézzenek ilyeneket, (ami horror/thriller,) ,mert akkor két órán keresztül még nem fognak tudni aludni, csak forgolódni fognak az ágyban.
Annyi engedmény lenne,hogy ha véletlenül pont úgy kezdték el nézni a filmet, hogy még pont 5 perccel pl túllógna az általam megszabott kereten, akkor azt a pár percet még/már végignézhetik.
Az enyém 9-10 éves korában olvasta az első három részt.
A negyediket is engedtem neki, de magától abba is hagyta, nem volt még neki komfortos.
Talán filmen megnéztük azt a részt is, de azokat sem folytattuk, mert nem neki való még.
Már 12 éves, de továbbra sem szereti a félelmetes filmeket, egy krimit is el kell kapcsolni. A korhatár besorolást szoktam figyelni, a 12+ mehet simán neki, úgyhogy jól vannak kb ezek kitalálva.
Horror és thriller szerintem inkább 16+
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!