Van egy 1 éves lányom, nem szoktam vele leülni játszani, mert nagyon jól eljátszik/elpakolászik egyedül. Sosem igényelte, hogy valaki leüljön vele játszani, csak azt, hogy vele egy légtérben legyek. Ettől szar anya vagyok? Lesz belőle később gondja?

Szia! 10 honapos kisfiam detto ugyanez, elvan egyedul. De en is ugy szoktam csinalni, ahogy te, azert napi tobbszor leulok melle, enekelunk, meset, mondokat mondok fejbol, konyveket nezegetunk, jatszunk stb. Illetve sokszor jon utanam, mikozben csinalom a dolgom, ilyenkor is persze folyamatosan beszelek hozza.

De ha rajta mulna, reggeltol estig nem igenyelne nagyon engem, csak a lenyeg, hogy lasson a szobaban es akkor rendben van😅

Nem hiszem, hogy ez baj, ez a gyerek igenye, ezt kovetem illetve ebbol probalom kihozni a legjobbat. Minden baba mas szerintem.

Lassan két éves fiam is elvan magában, de én odaulok, kerdegetem mit csinál, mivel játszik.

Sajnálom, amikor ránézek, hogy egyedül van, és szinte mindig odaulok hozzá.

Kivéve ha valamit éppen csinálok.

Na most szoktál vagy nem szoktál? A kérdésben ezt mondod, a válaszban azt…

Egyébként az én szüleim ilyenek voltak. Mindig azt mondták, hogy én milyen egy önálló gyerek voltam. Közben egy olyan emlékem sincs hogy a szüleim leülnek velem játszani. Most se nagyon teszik az unokájukkal. Ne zavarjak őket a felnőtt dolgaikban, ez volt az elvárás, nehogy rászokjak, hogy van olyan hogy együtt játék. És igen lett belőle hátrányom. Szeretethiány, mivel az én egyik fő szeretetnyelvem a minőségi idő. Ők meg azt gondolták, hogy anyagilag mindent biztosítottak nekem, így ők nagyon szerettek. Nehogy ebbe a hibába ess mint az én szüleim.