22 hónapos kislánynál ez normális?
Mindig is nagyon anyás volt a kislányom, de azért ideig óráig el volt az apjával.
Most ott tartunk, hogy zuhanyozni és fürdeni sem tudok menni, mert 2 perc után sírva rohan utánam.
A nagyszüleinel, ha vagyunk mindig tök jól eljátszik, most mikor ott voltunk, kb végig az olemben ült, néha hozott valami játékot , de el nem mozdult mellolem.
8.hetben vagyok a 2.picurral, minden nap hányok 1-2x, hiába akarja elvinni a férjem mellolem, ő csimpaszkodik a karomba, volt, hogy a nyakamat simogatta közben.
Nemrég hagytuk el a szopizast, eleve csak napi 2x igényelte alvashoz, de megprobaltam máshogy altatni és aztán nem is kellett neki a mellem.
A férjem szerint érzi a kistesot, szerintem a szopizas elhagyása tesz rá, de egyébként imádom, hogy ilyen kis bujos. Napközben is sokkal többször bújik hozzám, fekszik a mellkasomra.
Ebben a korban jellemző a szeparacios szorongás?
Szepa is benne van, a tesó is és a cici is.
Viszont lehet cuki meg jujj de jó, hogy bújik, de abba is gondolj bele hogy mikor szülsz jó lenne ha kicsit engedne ez a szorítás.Hagyd apára, menj el boltba stb, tanulja meg megvigasztalni.
#9 [link]
Rögtön az első mondat, csak, hogy ne kelljen sokat olvasnod és tudsz törődni az értelmes gyerekeiddel.
A többieknek köszönöm ❤️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!