Megérdemelte az a kislány ,hogy egy felnőtt neki álljon ? Közterületi játszó téren kötelezhető valakit ,hogy csukja be az ajtót ?
Az egyik totyogó babás anyuka nekiált a játszón egy 6 éves kislánynak és megsírtta ,megfélemlítette a gyermeket, az anyukájának is neki esett.
A kislány meg pár gyerek kijárt a csaphoz és töltötte a vödrét vízzel, hogy homokozon .Kislány szépen játszott nem bántotta a hölgy totyogó babáját ,szépen viselkedett .De ezt a nőt nagyon zavarta ,hogy saját gyereke folyton kifutkosott a kapun ,és fennhangon kiabálta ,hogya a kur v@ kaput nem lehetne becsukni, és neki esett ennek a kislánynak .Ő volt aki nem bírt a gyerekével folyton elfutott tőle ,a többi gyerek szépen játszott homoztak !
Én is rohangáltam kisfiam után mikor pici volt folyton futott ki a kapun mégsem álltam bele senkibe főleg nem egy gyerekbe .Sok játszótér van a közelben elvihettevolna máshova.
Szinte minden válaszban szerepel az hogy anyuka túlreagálta, nem kellett colna üvöltenie stb.
Egyedül csak te fogalmaztad meg a mondandódat ilyen stílusban. Ezért vagy lepontozva.
Az meg többek szerint megkérdőjelezhető hogy valóban ráüvöltött e a gyerekre az anyuka.
Hiszen aki szerint nem kötelesek a gyerekek becsukni a kaput, mert hát nem szokták, valamint egyszer azt mondja hogy kizárta a gyerekét, majd kiderül hogy kitudja nyitni a kaput(tehát nem zárták ki)
Szerintem se a kapu nyitva hagyására, se az ordításra nem vonatkozik törvény. Ugyanakkor mindkettő bunkóság, és egy felnőttől többet várnék. Udvariasan is meg lehetett volna kérni. Ha más nem működik, nyitogathatta-csukogathatta volna a kaput az anyuka.
Mondjuk ha ki van írva, hogy zárni kell a kaput, akkor más a helyzet, de akkor is bunkóság egy hatévessel ordítani.
Nem volt igaza, és nem érdemelte meg a kislány, eleve ha problémám van, akkor nem a 6 éves gyerekhez megyek oda, hanem az anyjához/apjához, és neki mondom. Rohadt mocsok, undorító egy dolog a kisgyereket leüvölteni, aki nem mer visszaszólni, csak mert én felnőtt vagyok.
Másrészről egy 6 évest már meg lehet kérni rá (normálisan, nem így), hogy ha kimegy, akkor legyen szíves csukja be maga után a kaput, hogy ne tudjon kiszaladni a pici.
Számomra egyértelmű hogy ha ott állok a kupa mellett és
100x becsuktam helyettük, akkor az éppen ismét kaput nyitva hagyó gyeteknek szólok, h legyen szíves becsukni a kaput.
Nem az anyját keresgélem hogy szóljon a gyerekére....
Nem, nem kiabálnék a gyerekre, de igen is szólnék neki. Hiszen ameddig anyucit keresem 3s magyarázom el neki hogy a gyerekére szóljon már rá (ami sokáig tart hiszen most sem erti miért kellene csukni a kaput) addig a nyitott kapun kimegy az enyém.
És egyszerűen nem vittem olyan játszóra a gyerekeket ami nincs elkerítve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!