Elvárjátok a gyerekektől, hogy korukhoz mérten segítsenek be a háztartásvezetésbe vagy nem?
Hát a háztartás"vezetésben" biztosan nem kell segítsen egy gyerek.
A háztartási feladatokba besegít természetesen a korának megfelelően. Egész kicsi is tud már velem teregetni, bepakolni a mosógépet, teríteni, elpakolni, a főzésnél/sütésnél kuktáskodni. Ezeket kifejezetten élvezni is szokták.
Később a szobáját tartsa rendben, még később néha mosogasson el (főleg maga után, ha külön eszik), ne a szobájában tárolja a koszos edényeket, vigye ki a szemetet, ha megkérem... ilyenek.
22 vagyok, nekem 12 évesen már kellett olyasmit csinálni, ami nem a saját kis mikrokörnyezetembe tartozott, pl felmosni az egész házat, söpörni előtte, elrakni a többiek tiszta ruháit is, ki-be pakolni a mosogatógépet, ilyesmik.
Előtte max a saját szobámat takarítottam úgy-ahogy, de pl ablakot nem pucoltam, csak porszívózás, ágyneműcsere, kisebb portörlés.
Szívesen elvárnám, de nem csinálják, nekem meg nem ér annyit. A szobájukat elvileg maguk tartják rendben (vagy inkább nem tartják), a lányom meg szeret velem sütni. Ennyi.
Az alattunk lakó családban folyamatosan megy az idegbeteg ordítás, anyuka hetente legalább egyeszer kiborul,mert a gyerekei nem segítenek. Mi meg hallgatjuk. Nem tudom, nekem fontosabb a béke. Meg egyébként sem vagyok egy házitündér.
Igen el. Mivel nem én vagyok a házvezető nőjük.
1 éves a lányom. Nyilvan nála még nincsenek feladatok. De segít teregetni, ha főzök is sokszor ott van velem.
Fiam 4 éves. Neki a játekai a feladata fixen. Illetve most került a listára a napokban, hogy a saját ágyát igazítsa meg.
Ezt nem tini korban kell elkezdeni, mert ha addig nem volt elvárás, utana majd jól kiröhög, hogy eddig se csinálta, ezután sem fogja.
Mindkét gyerekemet igyekszem minden olyan feladatba bevonni, amiket gond nélkül ők is el tudnak végezni.
Ruha hajtogatás , beágyazás, mosás elindítása,porszívózás ( ezt szeretik is ) mosogatás( az 5,5 éves kisfiam nagyon szeret mosogatni. ☺️ Igaz utána sokat kell dolgoznom,de semmiképpen nem veszem el tőle.
Sütés,főzésbe is be vonom őket. Mindig mondom mit,hogyan kell,mi miután következik. Kislányomnak írom a saját recept könyvèt már jó ideje. Mindig kéri ,hogy anya, ezt is írd majd bele.😀 (Éppen amit készítünk ) Szeretném úgy nevelni őket,tanítani ,hogy mikor önálló felnőtt emberek lesznek ,legalább az alap minimum meglegyen. Az alap ételek, hogy eltudják maguknak kèszíteni, kisfiam is ,kislányom is. Hogy ,hogyan tegyenek be egy mosást.. Hogy nem esik le a karika gyűrű a fiú ujjáról sem ,ha el kell mosogatni ,hogy a nők nem a férfiak szolgái(remélem ezért a felesége imádni fog engem majd 😂💪)
Állataink is vannak ,őket is szívesen látják el, etetik,itatják őket. De... Semmi nem kényszer, semmi nincs agyoneröltetve. Lehetséges ,hogy ezért sem huzzák annyira a szájukat miatta. De persze nálunk is vannak olyanok ,hogy aztán csak le vágják a ruháikat mikor hazajönnek. Hogy a szoba olyan mintha bomba robbant volna.. De kérdésedre válaszolva ,mindenbe bevonom őket ,és tanítom mit,hogyan...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!