Hogyan tudnám kezelni az ilyen reagálásokat?

Beszélj vele/hozzá, kommentáld a hisztijeit, de lehetőleg utólag: "délelőtt nagyon dühös lettél, amikor megkérdeztem, hogy mit kérsz ebédre. El tudod mondani, mi volt a baj? Nem voltál éhes? Vagy pont nagyon éhes voltál? Vagy nem tudtad megmondani, hogy mit kérsz? Mert egyik se baj, de nyugodtan mondhatod is, azt jobban értem, mint ha csak sírsz."

Az én lányomnál ez segített, mondjuk ő nem hisztizett, csak hirtelen elkezdett keservesen sírni, én meg nyomozhattam, hogy mi a baj. Simán olyan apróságok voltak, amiket azonnal meg tudtam volna oldani, ha szól, de b@szott szólni, inkább kétségbeesett. (Pl. lejtette a játékát menet közben, én meg mentem tovább, ő inkább velem jött, ezért nem tudta felvenni. Vagy szomjas volt, de az én táskámban volt a víz...)

Minden gyereknél más használ. Nálunk az egyiket hagyni kellett, hogy elvonulhasson, mert bármi csak olaj volt a tűzre, a másiknak valami vicceset kellett kitalálni és már elfelejtette, hol tartott. Van, akit ölelgetni kell vagy magyarázni neki. Jó, ha meg tudod fogalmazni helyette az érzelmeit (tudom, hogy most szomorú, dühös vagy, mert... ) Nálunk ez egyes számúnál csak inkább utólagos megbeszélésként tudott működni, mert ha beindította a szirénát, onnantól semmit nem hallott.

Viszont 4 évesen azért már kifelé kellene jönnie a "hisztikből". Lehetnek hullámok, de ha ugyanolyanok, mint két évesen voltak, nem ártana rákérdezni óvónőknél, ott mi van, ők hogy látják. Nem gáz ám az óvóda pszichológus sem... És egyébként tippet is kaphatsz.