Volt már olyan "majdnem" baleseted a gyermekeddel, ami akár végzetes is lehetett volna?

Kisgyerekként a torkamon akadt valami kaja.

Egyik régi osztálytásam valamikor 6. környékén leesett a csűr tetejéről. (Az oldalán lecsúszott, az alkarja tiszta seb volt.)

Kérdező akkor küldöm egy virtuális ölelést, velünk most hétfőn történt hasonló, akkor én is gondoltam rá, hogy kiteszek egy ilyen kérdést.

Én 7 hónapos terhes vagyok, lesétáltunk 2 metromegallot a 2 és fél éves fiammal, jott szépen folyton mellettem, de bármikor el tudtam volna kapni, ha olyan a helyzet. Már majdnem a bölcsihez értünk, ő fel akart menni egy hosszú babakocsi feljáróra a járda mentén, mondom menj, mentem vele párhuzamosan, h majd a végében találkozunk. Amikor a végéhez ért, ő megfordult, ment vissza a tetejére, én mentem a járdán vissza utána, mondtam persze, hogy állj, de le se sz.arta. A tetejére értem én is vele együtt de ő elindult vissza az aljára, futottam utána de tudtam, hogy nem érem utól, és hogy komoly a helyzet, mert a járda másik oldalán autók járnak. Szóval futottam utána lefelé, volt vagy 2 méter távolság köztünk, már integettem az autósoknak hogy álljanak meg, hála istennek megállt aki éppen jött, a fiam nem futott ki elé hanem a járdán futott visszafelé, és ráadásul el is esett, így elkaptam, szóval tripla biztonságban voltunk, de azóta is nagyon hevesen ver a szívem ha ez eszembe jut. Intettem az autósnak hogy megállt, a gyerekkel kiabáltam, hogy utcán nem fogócskázunk, dehát leginkább magamra haragudtam. Megfodagtam, hogy utcán bármi van, mindig a közelében leszek, sehova nem engedem egyedül felmászni, stb. Ettől még nyilván bármi történhet a mi hibánkon kívül is, de igyekszem a minimumra csökkenteni a kockázatot.

Még 2 éves korában volt egy olyan hogy ő kismotorozott a játszótéren, én nem vettem észre h valaki nyitvahagyta a kaput, rohantam utána de nem értem volna utol, egyetlen szerencsém az volt, hogy nem ment ki a kapun, hanem elfordult balra a szokásos útvonalára.

Nem tudok dönteni hogy a kettő közül melyik volt a vérfagyasztóbb.

Van egy kertitavunk, mellette elég nagy füves terület. A tó a csücskén van. Direkt nem mély, körülötte 20cm szegély.

Lányom és fiam a füvön játszottak. A legmesszebbi ponton a tótól.

Fiam megkért, töltsem meg a vizipisztolyát. Elsétáltam a kerticsapig, hisz játszottak ügyesen. Még vissza is néztem rájuk. Míg megtöltöttem a pisztolyt, kb max 1 perc lehetett, nem tőbb, a fiam elkezdett sírni, ordítani, anya segíts. Sose fogom elfelejteni ezt a segélykérést. A lányunk akkor tanult járni. Elsétált a tóig és hiába a szegély, belement. És hiába csak kb 40cm a víz, nem állt benne, hanem elmerült. Rohantam oda, kaptam ki. Nem vett levegőt. Úgy ráztam fejjel lefele, köpött egy adag vizet utána sírt fel.

Szóval ha a 3éves fiam nem szól, lehet csak 1 perccel késöbb veszem észre, ki tudja mi lett volna.

10hónapos volt akkor a kisasszony.