Nagymama elviheti engedély nélkül a gyermeket sétálni?
Azt beszéltük meg, hogy a zárt udvarra viszi ki játszani. Mire kimentem értük, hogy behozzam a gyereket enni, eltűntek. Mint kiderült, elvitte sétálni a város egyik legforgalmasabb útja mellé.
Most sem apuka, sem a nagymama nem érti, miért vagyok felháborodva. Vagy én reagálom túl?
Most sem apuka, sem a nagymama nem érti, miért vagyok felháborodva. Vagy én reagálom túl?
Jogos hisz nem azt csinálták amit kértél és nem találtad a gyereked, nagyi igazán mondhatta volna, hogy más a terve de lapított és még csodálkozik, hogy kiborulsz?...Eszem meg áll. Mibe fájt volna a nagyinak közölni, hogy bocs még sem ezt terveztem...Nem értem ilyenkor miért gondolják azt, hogy az anyuka úgyis megengedi vagy legyint rá ha pont nem azt csinálják amit kért...meglepődnek ha kiborul.
Azért nem is kell világvégét vízionálni egyből…
Apám is itt volt valamelyik nap. Kiment a lányommal az udvarra, gondoltam addig elmosogatok. Aztán kinéztem az ablakon, és látom h már kint sétálnak az utcán, mennek el. A lányom kérte fateromat, hogy menjenek ki sétálni. Elmentek a utca végéig, aztán visszajöttek. Nem szólt, de hát nem elrabolta, vigyázott rá, amíg én csináltam a dolgom.
Nem minden nagyi alkalmas arra, hogy utcan setaljon a gyerekkel. En szerencsere mondhatom, hogy mindketto, de lattam mar olyan nagyit, aki az udvaron el volt vele, de utcara en sem engednem ki vele a gyereket. Nem tudom reszeletezni miert, de nem biztam volna benne.
A masik meg, hogy anyuka ha ezt keri, tartsa mar tiszteletben. En is jartam ugy, h kaja elkeszult, meg meleg, tudom h pl a sultkrunplit nem eszi meg ha kihult teljesen, meg azt is tudom h ha nem alszik idoben delben, borul a nap. Erra anyukammal elmentek setalni. Persze telefon nelkul.. kiment a fejebol h idoben kaja van nalunk. Nyilvan nem ugrottam neki, mert orulok h segitett, de azert jo lett volna ha szolnak, es akkor tudom mondani h most mar ne induljanak el. Nem vilag vege ez, de ahol tobbszor ott a nagyi segíteni, szerintem ugy igazan pihenteto ez, ha tudjuk h amit kerunk (nyilvan nem piti hulyesegek) be vannak tartva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!