Autista kisgyereket nevelő egyedülálló szülők, milyen az életetek?

Hát figyelj. Mi házasok vagyunk, de teljes váltóműszakban.. 12 óra éjjel, nappal, 3 nap meló, 3 nap pihenés. Szinte nem is találkozunk,mert vagy az egyikünk dolgozik 3 napot (04-19:30, 16-7:30 utazással együtt ),vagy a másikunk.

Hogy bírjuk? Nehezen... Nálunk beteg is volt a kislányunk 3 éves koráig. Diagnózis nincs, ok nincs...

Nekem az egészségem ráment, 39 évesen már többet vagyok orvosnál, mint a lányom, pedig ez nagy szó! Sajnos.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül álló szülő. De naptárból és viber üzenetekből tájékozódunk, élünk, és kommunikálunk. ....

Nem olyan vészes, sokszor nehéz, de sok szempontból könnyebb így. Az egyedülálló szülők szimbiózisban élnek a gyerekkel kb, én is. Teljes mértékben alkalmazkodunk egymáshoz és az első egy két év amíg kicsik nehéz, utána javul. Néha eljátszom a gondolattal, milyen lenne párral, de még párkapcsolati gondot, szexet, otthoni megjelenést is magamra venni már nem menne. Legalábbis most így érzem, néha meg nem így:) Várom mikor lesz a gyerek függetlenebb, hogy újra magammal is foglalkozhassak, mert az "én időm" jelenleg az ép eszem megőrzésére, meg felnőtt dolgokra megy el:)

Sokkal gyorsabban telik az idő, mint gondoltam, hogy fog. Öröm a hétköznapjaimban, hogyha megyünk valahova, bárhova, fejlesztésre, dokihoz, vásárolni wcpapírt, kiöltözöm, mintha fontos lennék.

Én nem nevelek autista gyereket, és nem is egyedül, de az itthon töltött idő miatt, már én is jobban adok magamra mint előtte. Pl sosem voltam egy sminkelős típus, most meg sminkelek, mert ettől kicsit emberibbnek érzem magam.

Kitartást! 👍

“Hogy bírjátok egyedül a terheket, egy átlag gyerekkel sem könnyű egyedül, egy autistával meg pláne nem.”

Autista vagyok. Kettő nem autista tesóm van. Messze én voltam a legjobb gyerek. Sem a magatartásommal nem volt különösebb gond, sem pedig a tanulmányokkal. Elegem van már a gusztustalan általánosításokból. Ezt már én nem bírom.

Miért gondolod, hogy ez a kettő lehet csak nehéz? Bőven elég gond az is, ha a gyerek ki van közösítve, nem találja a hangot a társaival, nincsenek barátai, sok konfliktusba keveredik, félreértik, boldogtalan, sír és/vagy meg akar halni, te meg nem találsz olyan közösséget, ahol be tudna illeszkedni, mert ilyen közösség nincs. Aggódsz miatta, hogyan fogják elfogadni, talál e majd társat, aki megérti, akivel kijön, megtapasztalhatja e a párkapcsolatokat, válhat e szülővé stb.. Keresed neki a klubokat, próbálod összehozni random emberek gyerekeivel, tanfolyamokra íratod, hordod fejlesztésre, hogy ezen a téren javuljon, ne szorongjon, ne legyen dühös magára, meg ilyesmi. Ez érzelmileg nagyon megterhelő.

Gondos szülőket ilyen dolgok is érdekelnek, hogy a gyerek boldog legyen, kiegyensúlyozott, illetve biztosítva látszódjon az a rész(afelé törekvés), hogy a gyerek boldog lesz, mikor ő már nem lesz.. nem csak a magatartás meg a tanulmány számít, a szociális rész is, mind a három területet legalább közepesre kell(ene)felhozni a gyereknél, hogy stabil alapokkal indulhasson..

Csak kisebb "rosszalkodás", közepes eredmények, legalább két barát és önmagáért kiállni tudás. Azért ez egy jó cél szerintem.

6!

Mostanában minden autistákról szóló kérdéshez odaírsz valami baromságot.

Abba lehet hagyni!

Főleg, hogy már te sem bírod.

8-as neki is nehéz, gondolom nem volt ideje hozzászokni azokhoz, amiket mi szülők hallunk a diagnózis óta.. Ő most találkozik első körben az előítéletekkel, a félinformációkkal, azzal, hogy van aki lesajnáló, van, aki tagad, van, aki undorodik/elszigetőledne, van akiben ez az egész dühöt vált ki, hogy nem csak nekik nehéz, van, aki gyógymódokat ajánlgat.. Mivel ő nem szülő, hanem önmaga érintett, egyértelmű, hogy a lekezelő, sajnáló hozzáállás feldühíti, ez az önbecsülését rombolja, és megrengeti a magáról alkotott képét.

Amikor először találkoztunk ezekkel, minden szülő átment rajtuk, amikor még számított, mit gondolnak mások, hogyan állnak hozzánk. Akár szakemberek, akár nem érintettek. Én is gyűlöltem a lekezelést, akkor is, ha jószándékú volt, hisz a gyerekem okos, kedves, nyitott, ügyes, jóindulatú és talpraesett, csak túlreagál dolgokat.. amikor úgy mentünk, hogy lelkendeztek, hogy meg tudja fogni a ceruzát oviban(mikor jobban rajzolt a kortársainál), és micsoda teljesítmény ez egy autistánál, én is ordítani tudtam volna.. bár nálam inkább az verte ki a biztosítékot, ha azt mondták a gyereknek én okozom a tüneteit.

A mai napig van ilyen, és egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a mocskolódó, alázó, bántalmazó, sötét szobába záró, nagyon alacsony képzettségű vagy gyermekükkel alig találkozó szülők gyerekei hogyan tudhatnak többet bizonyos területeken, hogy viselkedhetnek jobban, hogyan barátkozhatnak többet. Az a legjobb, mikor az ilyenektől jön a tanács, akik nem olvasnak a gyereknek max heti egy két oldalt, alig vannak vele, megverik, szavakkal megalázzák, és az ő gyerekük pillanatok alatt megjegyzi a verseket mondjuk

vagy magától megírja a házit, szó nélkül dolgozik órán, betartja a szabályokat meg ilyenek. De én biztos elrontom, azért ilyen a gyerek.. Pszichológia..