Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Apás hétvégére mennyi programo...

Apás hétvégére mennyi programot szerveztek a gyereknek/gyerekkel?

Figyelt kérdés

Párom kislánya 5 éves, most lesz először olyan, hogy közösen töltjük a hétvégét.


Pénteken délután jön, így arra a napra eljárkálós programot nem szeretnék tenni, ráadásul akkor fogja először látni az új szobáját, játékokat, szerintem az bőven elég újdonság lesz neki. Estére gondoltam, hogy rendelhetnénk pizzát és valami édességet, aztán nézhetnénk olyan filmet, amit ő választ, vagy szeret.

Szombatra MiniPoliszt terveztem, utána elvinnénk a Sugarshopba, ami full giccs, de eddig bármilyen gyerekkel voltam, imádták. Ha még utána van kedve és az idő is szép, mennénk egy kört a Budapest Eye-on.

Vasárnapra Cyber Jump a terv, előtte közösen sütnénk itthon gofrit, mert azt nagyon szereti (enni is, sütni is).


Ez így jó szerintetek?

Szeretném, ha jól érezné magát velünk, nálunk.

Még ami eszembe jutott, az a gyerektársaság. Legjobb barátnőmnek 5 éves ikerlányai vannak, mondta, hogyha bármi kell, vagy úgy érzem, elfogytak az energiáim, szóljak nyugodtan, átjönnek, vagy menjünk mi, vagy elmehetünk játszóterezni, becsatlakoznak valamelyik programba. Először úgy voltam vele, hogy nem muszáj, de utána végülis gondolkoztam, hogy lehet egy 5 évesnek jobb program lenne a Cyber Jump mondjuk vele korabeliekkel, mint felnőttel (nyilván mi is ott lennénk ettől függetlenül).



#5 éves #program gyerekkel
2022. febr. 21. 13:27
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
92%

Szerintem is rengeteg ez. Minden apás hétvégét ilyenre terveztek? Mert ha nem, akkor ne is kezdjétek így. Nem kell egy gyereknek 2,5 nap full program meg szórakoztatás.

Az apja meg igazán megerőltethetné magát. Miért nem tud vele semmit kezdeni? Nem tudnak együtt valamit játszani? Labdázni? Elmenni a játszótérre? Nem lehet olyan nehéz a saját gyerekével ellenni pár órát. Ha te nem lennél, akkor nem is foglalkozna vele egyáltalán?

2022. febr. 21. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
80%
Akkor ideje a párodnak megemberelni magát. A kislány azért megy, hogy az apja szórakoztassa, ne az aktuális nő.
2022. febr. 21. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
87%
3 éves lányom van, de átgondolva szerintem ez megterhelő egy ötévesnek. Először alszik nálatok, ezért szerintem jobb, ha egy kicsit több otthoni program van, meg nincs is beosztva minden idő, mert a végén az lesz, hogy úgyis sietteti valaki a másikat, hogy minden beleférjen az időbe. Szerintem a pénteki napot jól gondoltad ki, a Minipolisz utánra én már csak egy programot tennék, de azt is csak annak a függvényében, hogy mennyire fárasztja le a Minipolisz. Vasárnap én is lazábbra venném. A közös sütés-főzés is jó program, és valamelyik szombati programot ide tenném át én is, ha van hozzá kedve. Ha nincs, akkor otthon valami olyasmi, amit szeret (kézműveskedés, színezés, stb) Az kedves, hogy a barátnőd felajánlotta a közös gyerekes programot, én viszont az ilyen barátnős ismerkedést nem egyből az első ottalvós találkozóra tenném. Előbb szokjátok ti ezt az új helyzetet, aztán 2-3 ottalvás után már szerintem mehet a bandázás és esetleg közös programok. Zárójelben, mint gyerekét egyedül nevelő anya: az szuper, hogy te ennyire készülsz, az viszont szomorú, hogy apuka nem tud mit kezdeni a gyerekkel, bár nálunk is ugyanez a helyzet, de a barátnőjelölteket elnézve nekem es a gyereknek nem lesz ekkora “szerencsénk.
2022. febr. 21. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:

Igen, minden itteni hétvégéjét szeretnénk hasonlóra majd. Hogy jól érezze magát, ne unatkozzon. Később, ha jobb idő lesz, szeretnénk majd menni 2-3 napos kirándulásokra/wellnessekre, pl. Visegrádra, Egerbe, annak a környékére, esetleg kimenni Ausztriába, vagy más környező országba.


A páromnak a lányával való viszonya érdekesen alakult, nem szeretném részletezni. De dolgozunk azon, hogy ez jobb legyen.


(kedvesek ezek a kommentek amúgy, hogy idegen, meg aktuális nő)

2022. febr. 21. 15:05
 15/24 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem ha csak 1-2 programot teszel be sem fog unatkozni, ne aggódj.:) Én az elején kevesebbel indítanék és úgyis látszik majd, hogy unatkozik-e vagy éppen most “túllőttetek” a célon és fáradtabban megy haza mint ahogy érkezett. Plusz most még nem, de 1-2 év múlva azt is be kell kalkulálni, hogy lesz hétvégén házi és gyakorlás, ami mellé nem fog beférni az egész napos járkálás, akkor meg ti lesztek a rosszak, hogy eddig csak buli meg sok program volt, utána meg uncsi hogy gyakorolni is kell.
2022. febr. 21. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:

Arra gondoltam most, hogy a pénteki program marad, akkor úgyis itthon lennénk, és szombaton is csak délután mennénk valahová.

Most lett kész az itteni szobája, kis hercegnős mesevilág új játékokkal, könyvekkel, szóval szerintem mire azt felfedezi, az is egy program lesz neki. Szombaton pedig elmennénk a Minipoliszba ebéd után, vacsira vásárolnánk valamelyik McDrive-ban, néha belefér az ilyesmi étel is. Vasárnap pedig mennénk sütizni és a Budapest Eye-ra, mert azt nagyon szeretné. Eddig bármikor elmentünk arra autóval, mindig kérdezte, hogy egyszer ugye felülünk rá?


Azt még nem tudom, hogy találkozunk-e a barátnőmmel és a lányaival, mert én speciel gyerekként utáltam ezt a kényszeres "barátkoztatást". Inkább játszottam egyedül, mint idegenekkel... De a kislány meg nagyon könnyen barátkozik, bármikor mentünk olyan társaságban, ahol senkit nem ismert, azonnal feloldódott. Szóval ezt lehet rábízom, és megkérdezem, ő mit szeretne. De erőltetni nem szeretném semmiképpen.

2022. febr. 21. 15:17
 17/24 anonim ***** válasza:
60%
Meg ami még eszembe jutott: érdemes figyelembe venni, már ha tudjátok, hogy alapból milyen a gyerek napirendje meg milyen programokhoz van szokva. Ha az anyukája is minden hétvégén 2-3 helyre viszi akkor nem lesz neki megterhelő elvileg, de ha mondjuk ahhoz van szokva, hogy hétvégén csak otthon játszik a kertben és ezer évben egyszer van valami nagyobb program, akkor esélyes, hogy az elején 1-2 programmal/hétvége is bőven meg lesz elégedve. Én sokat programozok és sokfelé járok születése óta a lányommal, ennek ellenére neki is elég a max. 2 program/nap, az is csak jobb napokon, mert utána elfárad és a többin csak nyüglődik vagy nem tudja már annyira élvezni.
2022. febr. 21. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
81%
Nekem ez így szimpi lenne gyerekfejjel gobdolozva, ahogy most a 16-os kommentedben leírtad.:) igen, még a szoba felfedezése, berendezkedés is külön élmény lesz neki úgyis.
2022. febr. 21. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
68%
Igen, amire módosítottad sokkal jobb. Ez pörgős, de nem zsúfolt. A gonoszkodókra nem kell figyelni. Ha csak az apjával akar időt tölteni, akkor mondani fogja, de amúgy jó hogy nem vegyen ki magának egy hotel szobát, hogy ne zavarjon a saját lakásába. Az aktuális nő beszólásra, meg nehéz bármit is mondani, annyira tapló.
2022. febr. 21. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
12%
Amúgy az a kedvencem hogy a kérdezőt aktuális nőzik, holott a férfi felesége lesz, lehet éppen pont a gyerek anyja volt csak egy aktuális nőcske
2022. febr. 21. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!