5 éves, és egyetlen éjszakát sem alszunk át, normális?
Kisbaba kora óta borzasztó alvó, de most kezd betelni az a bizonyos pohár, hogy nincs egy éjszaka sem, amit felkelés nélkül átaludnánk.
Igen értelmes gyerek, megbeszéltük már sokszor a dolgot, próbáltuk a motivációs táblát ami kisebb korában bevált (20 szivecskéért jutalom), próbáltam a múlt hetekben büntetéssel (nincs elektronika,édesség - nem érdekli).
Most ott tartunk, hogy nem altatom el, hanem az apja, pedig velem imád elaludni, de ez se segít, élvezi ezt a szitut is. Tehát a szép szó, jutalmazás, büntetés nem használ.
Mondtam apjának, hogy próbáljuk meg mint a csecsemőknél az alvás tréning, hogy ha sír akkor majd visszaalszik, hogy tanulja meg elaltatni magát, de kb 5-10 percig bírtuk éjszaka hallgatni a sírást.
Mindig megígéri, hogy átalussza az éjszakát, nem sikerül.
A kiságy, nekünk felnőtteknek rohadt kényelmetlen, hogy mellette kell aludni, a mi ágyunkba se jobb a helyzet ha ő jön át, mert szétrugdos úgyszintén.
Így testvért se merünk bevállalni, mert elég egy nagy gyerekkel éjszakázni, de egyszerűen egyedül nem hajlandó visszaaludni. Mondjuk elaludni sem, de ez a része nem zavar, szeretek vele összebújni lefekvés előtt.
Mit tegyünk szerintetek, ez normális így?
Az én gyerekem is minden éjszaka kel, óraműpontosan 12:30körül, és átjön. Rohadtul elegem van belőle. Van hangra aktiválódó lámpája, “fèl”(sötét, rémálom, egyedüllét este)
Ki nem tudom rugdosni az ágyból, mert sajnálom, de annyira átérzem. 6,5 éves, érti ő, nem direkt fél, de nagyon zavar, hogy nem tudja egyedül megoldani, évek óta ez van, kialvatlan vagyok, nyűgös, és ha épp átalussza az estét, màr pattan fel a szemem 12:30kor automatikusan és várom, mikor jön, hogy be tudjam takarni, akkor is, ha nem jön. Én odaférek mellé, nagy ágya van, de nem szeretek vele aludni.
Egyszerűen elegem van, szerintem még 2 évig ez lesz.
Utolsó, azt hiszed a félelme megszűnik ettől, és 5-10-50 ilyen alkalom után már nem fog felkelni? De qvára felkel 100/98szor akkor is, ha nyugtattad és mellette fekszel, míg visszaalszik este,6,5 évig(éngyerekem).
Nem szűnik meg a gond, csak a te ágyad helyett az övében köttök ki este.
Aki pedig hajnal 2kor negyedóra nyugtatgatás után nem alszik be ott helyben, annak elismerésem, de ha vissza is fekszel a saját ágyadba utána, akkor is keltélt már este!
Szóval mindenhogy szívás, izgalmas, fàrasztó nap után is kel az, aki olyan típus.
Az én gyerekem ágya mellesleg 3 fallal van körülvéve, direkt, hogy extra biztonságos legyen, illetve el is tudja takarni fügönnyel, beviheti a plüsseit, van macskánk, ami gyakran velealszik, aztán mégis. Egyszerűen ilyen kelő típus, ha jó alvó lenne nem lenne ideje fèlni este, mert nem lenne ébren!
Bogyó és Babóca A rossz álom c. része megvan?
Esetleg ha rajzolnátok valami számára kedves dolgot, ami vidám és megnyugtatja? Kirakhatnátok az ágya mellé, és beszéljétek meg, h a rajza (napocska, a család vagy bármi) vigyáz az álmára éjjel. Elôtte nézzétek meg együtt.
15, 19, 25 válaszaival értek egyet. Arról a kommentelőről, aki arra szoktatja a gyereket, hogy rémalom után egyedül elaludjon, egy orvos baràtnőm jut eszembe, aki jelentős szakmai sikereket ért el, emellett magánemberként szorongas, önbizalomhiány miatt egész életében szenvedett.
Na ő mesél egy sztorit ahogy rémálomból ébredve rettegve kuporog a szülők ajtaja előtt, mert nem szabad zavarni őket.
Remélem az enyémek 18 évesen is szólnak,.ha szükségük van rám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!