Mennyit kiabáltok gyermekeitekkel? 2 éves dac korszak hogy jeletkezik, és hogy kezelitek?

nem kiabálok vele mert álltalában az utcán hisztizik ....

nekiáll méltatlankodni amikor megmondom hogy olyat amilyet ő akar nem veszünk

inkább kézenfogva elviszem oda ahol válogathat - amit biztosan veszünk - pl. tésztákhoz. ott abbahagyja.

nem fetrengett még a földön de nemegyszer elkapta már a harci ideg ... én megpróbálok nyugis maradni és hideg fejjel gondolkodni.

megverni se szoktam ...

1 héten 2-3x rákiabálok, de akkor olyanért,amit jól tud, h nem szabad, mégis csinálja. vagy amikor direkt nyafog vmi miatt, pl. kaja előtt, még nincs az asztalon, mert sül , vagy épp felvágom vagy ilyesmi, ő meg odaáll az etetőszékéhez, és elkezd nyafogni meg kiabáélni, hogy anyaanyaaanyammiiiiiii, mintha egy etióp kisgerek lenne aki minimum 1 hete nem evett....előttemár mondtam neki hogy mindjárt eszünk...és nem akarja megértni....na tegmap este rákiabáltam ezért, hogy ne kiabáljon, hát mondtam hogy mindjárt eszünk!!! nézett nagy boci szemekkel, aztán csönd lett, lefoglalta magát amíg elkészültem. szal ilyenek miatt szoktam, olyasmi miatt nem, amit bénaságból csinál, pl kiönt vmit, vagy amit még nem kell tudnia. amúgy sokmindenben már nagyon fegyelmezett, pl tudja hogy az úttestre nem szaladunk ki csak úgy, megfogjuk anya kezát, ha átmegyünk, ha jön az autó, megállunk. 2-3 hónapja mé gnagyon rosszul álltunk ezen a téren. dde már sokat okosodott.

a dacoskodás olyasmi nálunk, pl evésnél, egy idő után elkezd szórakozni, nem eszik, mással fogllakozik. akkor kérdezem, hogy eszik még? rávágja: nem! jó,a akkor elveszem! és elveszem. na ekkor elkezd üvölteni, sírni! (ő könnyeket is produkál ilyenkor)...és kiabél hogy nyamiiiii. én elmondom neki nyugodtan hogy akkor kell nemet mondani, ha úgy is gondolod. ha enni akarsz akkor meg enni kell....aztán utána mondom, visszaadom, de akkor eszel! és akkor visszaadom, és eszik. ha nem kell neki, akkor eltolja magától a tányért....stb. sok ilyen kisebb jelenetünk van....akad pár nagyobb is. egyelőe hamar megnyugszik, viszonylag, de nem szoktam otthagyni, egy idő után , pár mp, felveszem vele a kapcsolatot... ő se zárkózik el. napi 1-2 ilyyen üvöltős hiszti van, de hamar lemennek.

de még csak 20 hónapos a kislányom, gondolom, még változni fog ez.

Sajnos mostanában elég sűrűn. Miután elszáll a köd a fejemben, már látom, hogy én vagyok gyenge, az ok, közel sem olyan nagy tragédia, mint amekkorát csinálok belőle. Sajnos én is fáradt vagyok, bizony nyűgös is néha, mostanában akad gondom bőven. De ezeket nem rajtuk akarom levezetni, úgyhogy igyekszem rendre utasítani magam. Pont ma volt egy vicces jelenetem:

egész délelőtt iszonyat rosszul voltam (a harmadik babámat várom, szörnyen émelyegtem), ennek ellenére igyekeztem őket kiszolgálni, de mintha érezték volna, hogy most labilis vagyok, minden létező rosszat megcsináltak. Már persze délre eljutottam arra a pontra, hogy kiabáljak velük, aztán ahogy elkezdtem kiabálni rögtön eszembe jutott, hogy a rosszul létemről nem ők tehetnek, a rosszaság meg gyerek tulajdonság, nekem nevelnem kéne őket, nem kiabálnom velük, úgyhogy a kiabálni valóm közepén abbahagytam. Ahogy ránéztem a kislányom döbbent arcára - nem értette hogy miért nem fejeztem be - elkapott a röhögés, jó nagy nevetés lett a vége. Érdekes mindjárt normálisan viselkedtek mind a ketten.

Én is szoktam sajnos kiabálni :(,épp az előbb is azt tettem,mert a gyerkőceim ketten igen rosszak,itt rosszalkodtak az előbb is,a fiam az imént épp rá akart ülni a kislányom hátára,a fiam 20 kg és 3 éves,a kislányom meg kis törékeny másfél éves lányzó.Persze sirt szegényem,én rászóltam a fiamra,nem fogadott szót,na elkapott a harci ideg és oda is csaptam neki,meg rákiáltottam.Most szó nélkül nézi a tévét,a kislányomat meg betettem a kiságyába.Sokszor már nekem is elegem van,pedig imádom őket mégis van hogy nem birok magammal sajna és rájuk kiáltok.Egyedül vagyok velük általában,a párom egész nap dolgozik,most hétfőn elment és holnap este vagy éjjel ér csak haza úgyhogy most hosszabb időre is távol van.Néha jó lenne egy kis nyugi,bár a fiam szeptemberben kezdi az ovit,akkor talán kicsit jobb lesz,ketten leszünk itthon a picivel.

Szóval mindent megtennék és megteszek nekik-értük,de ha besokallok,akkor kiborul a bili és balhé van...Sztem minden anyánál van ilyen,mégha nem is vallják be.

A kislányomnál van egyébként most dackorszak,ő most kezdte a földhözvágós-leülős korszakot,ha valamit nem engedek,igy tiltakozik.Olyankor mondom neki,jól van kislányom,legyél csak,aztán pár pillanat múlva fel is kel.Utcán szerencsére még nem csinálta,csak itthon,bár ha nem akarja hogy fogjam a kezét olyankor bepróbálkozik,de nem engedem.

A fiamnál is van hiszti,ha valamit nem csinálhat,vagy nem engedek,de azért az lightosabb,kis idő múlva megnyugszik,őt is hagyom olyankor.Régebben,mikor kicsi volt,ő is alkotott,ő az utcán is hisztizett eleget.