Hogyan mondjam meg egy 6 éves kislánynak, hogy amit elvett az nem az övé, hanem az enyém és kell nekem?
Testvéremék eljöttek hozzánk a 3 gyerekével. Pókereztünk (mármint én, anya, a testvérem és a pasija) elővettem az elég jó póker szettemet és pár nap múlva amikor újból eljöttek, megtaláltam a gyerekek által kipakolt milliónyi plüss és gyerekjáték között 3 zsetont és egy kártyát.
Nem teljes a készlet, hát vissza kell vennem, de már visítva mondja, hogy de az az enyém, nem adom! Mit tegyek? Mit tegyenek a szülők?
(nem az övé, "ellopta")
Hát de, de fél, hogy ettől nagyon rosszat tenne vele. Nem értem, de én is aggódom, hogy még kicsi nem tudja, hogy nem szabad elvennie a másét, de tőle is elveszik csak úgy.
Vagy ez így normális? elvesszük tőle, mondván, hogy ez nem a tiéd és kész?
3 napig volt nála, csak akkor vettem észe, amikor kipakolták a játékaikat amiket hoztak.
Mutasd meg a készletet a kislánynak, és nézzétek meg együtt, hogy azok a darabok, amiket elvett pont olyanok, mint a készletben lévők, vagyis a készletbe tartoznak.
Beszélgess vele arról, hogy biztosan ő is szomorú lenne, ha te vennél el a játékai közül néhányat.
Mindegy mit mondtok a gyereknek, mert ez már nagyon régen el lett rontva. Mi az, hogy a tesód nem tudja, hogyan vegye el tőle? Meg hogy fél, hogy ezzel mit okoz majd? Attól nem tart, hogy épp most csinál a gyerekéből egy akaratos kis királylányt? Eszem megáll.
Ha a szülei ilyen tesze-toszák, akkor lépj te a tettek mezejére, és vedd vissza tőle. Mondd neki, hogy ezek a tieid és nélkülük nem teljes a készleted. Ha hisztizik, így járt. Legalább végre valaki tesz vele olyat, ami közel áll a neveléshez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!