Ez mitől van 13 hónapos korban?

Ahogy az első írja.

Mély levegő, következetesség, mert ez csak rosszabb lesz 😬

Kitarttás / vigyázz, nehogy úgy kirábtsa magát, hogy autó elé megy... Hihetetlen erősek/

Ahogy előttem írják, ez a lényeg (egyébként dackorszaknak hívják, legkésőbb 3 évesen abbamarad, nagyon fontos átélnie a gyermeknek, mivel összefügg az éntudata kialakulásával).

Legyél következetes bár, de hangsúlyozd neki azt is, hogy mit tehet ahelyett, amit tiltasz neki. Így értelmes, segítő határokat is szabsz neki, ugyanakkor az én-érvényesítését se fojtod el, sőt, kompromisszum készségre is neveled ezáltal.

Van még néhány megfontolandó tényező, pl legyél kongruens, ne üssék a szavaid azt, amit érzel. És lehetőleg ne kerülj más módon se önellentmondásba. Ne legyél katonás se persze, szeresd őt.

(A teljesség igénye nélkül) a legfontosabbak közé tartoznak az általam felsoroltak, a hozzáállásban a dackorszakos gyermekhez.

Még én vagyok. Eszembe jutott egy elgondolkodtató példa, a a napokban felfigyeltem szülők reakciójára az utcán, mellyel nem értek egyet, és ez pedig a felesleges füllentés.

A gyermek akart valamit a kirakatból, a szülő egyértelműen mellébeszélt, reagálásképpen, holott elkerülhető lett volna. (Evvel szemben olykor diplomáciából muszáj füllenteni, ha máskülönben túlzottan terhelné a gyermeket, pl egyes halálesetek, stb.)

Való igaz bár, hogy a kommunikáció során figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat, hogy a gyermek milyen megfogalmazásunkból fog érteni. A felesleges hazudozással viszont nem értek egyet.

A szitu a köv. volt.

Kb 2 és fél / 3 éves gyermek:

- Anyaaaa, kéjek olyaaat!

- Nem, kicsim, múltkor is teljesen összekente magad evvel...

(Eddig egyet értek a párbeszéddel, ha valóban ez történt.)

- De anyúúúú, akkoj ííísz!

- Ja, de most nincs is a boltban, az csak rajz!

Eddig az idézet. Na ez utóbbi reakciót nem kellett volna, ugyanis tanúja voltam a jelenetnek, az anyuka feleslegesen füllentett. A gyerekek remekól érzik mások érzelmeit, a hazugság negatív vibrációját is, kivéve, ha elkerülhetetlen, kegyes hazugságról van szó, mert akkor az óvást érzik.

A fenti párbeszéd arra tanítja a gyermeket, hogy hazudjon, akár feleslegesen is, csak azért, hogy elvágjunk egy vitát. Ez baj.

A saját verzióm a következő, szerint egy helyes, működő alternatíva a következő volna:

- Kicsim, tudom, hogy finom (hogy szereted), nem nagy baj, hogy összekented magad, de most nem tudjuk megvenni.

- Nyyeeeem!

- Megértem, hogy szomorú vagy emiatt, DE NÉZD CSAK, OTTHON VÁR TÉGED AZ xy finomság / anya főz otthon xy-t, azt is szereted, tudod. :) Milyen jó lesz. :)

Magyarán: őszinte vagyok a gyermekkel, és következetes, de nem katonás, inkább szeretetteli, és megoldást kínálok. Értelmes határokat szabok, máskülönben a kisgyermek elbizonytalanodna, tudta nélkül. Elmondom, mi tilos, de azt is: mit szabad, olyat, ami vélhetőleg ínyére van. Nyafognak, azért kisgyerekek, semmi baj. Idővel egyre jobban érti, hogy valamit lehet és van, amit nem lehet. Éreztetem, hogy senki se tökéletes, én se, így csak másodlagos az értékrendszerem (hogy mit tiltanék és mit engedek), elsődleges azonban az életre nevelés a szememben: vannak értelmes határok és vannak nyitott ajtók, legyen minél boldogabb, minél önállóbb, de tudjon segítséget is kérni, és segítem feldolgozni neki a csalódásokat, melyeket meg is KELL élnie - habár nem minden áron, hanem a helyzet adja, az értelmes tiltásokkal.

Amikor tiltok, olyankor azonban általában RÖGTÖN felajánlom a kisgyermeknek, hogy mit szabad neki azok közül, amelyek ínyükre is vannak, és ugyanakkor nem vélem károsnak a számukra.