Szorgalmas, jó tanuló fiam cigizik. Mit tegyek?
Nem adsz neki pénzt.
De tökmindegy, ha akar úgyis bagózni fog :)
Semmit nem tudsz csinálni. Jó gimibe jártam, az osztályátlag 4,5 felett volt, már 9. osztályban bagózott a fele, köztük a 4,8-as, szelid és kedves legjobb barátnőim is.
Jó esetben leszokik, rosszabb esetben marad a dohányzásnál. Tiltással semmire sem mész, nagy és őszinte beszélgetéssel sem hisz ez nem annak függvénye.
Ez lassan az a pont lesz, ahol ez az ő élete.
Megteheted hogy kevesebb pénzt adsz neki, de lassan meg is keresheti a rávalót, le is húzhatja a haverjait.
Végeredményben pedig ha az a fajta ember aki dohányozni fog akkor ha nem most kezdi el, majd elkezdi 20 évesen, ha meg nem, akkor úgyis abbahagyja.
Én is dohányoztam 16 éves korom óta, elég rendszeresen. 20 éves koromra csak buliban gyújtok rá, ha kínálnak.
Mit csinálj? Tudsz bármit is csinálni?
Nálunk megvoltak a fokozatok:
1. Meg ne tudjam!
2. Meg ne lássam!
3. Apád meg ne lássa!
Aztán apám is meglátta. Mert bizony bagóztam 12 éves koromtól kezdve. Vajmi kevés beleszólásuk volt a szülőknek, a zsebpénzemből vettem, ha nem volt, lejmoltam mástól. ha kellett, sodortuk, ha az volt olcsóbb, seftes cigit vettünk (oké, a kezdet kezdetén még nem így volt, de akkor nem is számított luxuscikknek a Helikon ;))
Voltak terveim, főiskola, család... iyen sorrendben jöttek is, majd a család-rész vitte magával a cigit is, amikor terhes lettem (oké, a fiad nem lesz az, de párom is akkor szokott le).
A dohányzástól nem dől össze a világ. Cigizni jó. Én szeretek cigizni. Nem szívom 8 éve, de szeretem és bármikor rágyújtanék. De nem teszem.
Elmondhatod, hogy milyen káros, milyen súlyos függőséget okoz (a nikotintól való függés az egyik elgerősebb, erősebb, mint a drogok által okozott), visszaveheted a zsebpénzét... és ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!