Mit kellene csinálnom a lányommal, aki akt képeket küld magáról fiatal fiúknak?
Mit tennétek szülők a helyemben? Ha a fiatalság is olvassa, a ti véleményetekre is kíváncsi vagyok.
Nagy segítség lenne, ha írnál egy életkort válaszoláskor vagy legalább azt, hogy melyik oldalt erősíted, van-e gyereked, lányod.
Elmondtad neki - nem most, már évekkel ezelőtt -, amit tudnia kell az internetről? Azt is, hogy mindennel, amit azon megoszt, durván vissza is lehet élni? Tudja, hogy ami képet feltesz a netre - akár másoknak elküld, akár netképes eszközön vagy felhőben tárol -, az nagyjából olyan, mintha kitűzné az osztályban a táblára, és kirakná nyilvánosan a facebookra? Úgy, hogy láthatja az összes tanára, osztálytársa, meg az összes perverz, nyálcsorgató szerencsétlen, 100 évesig bezárólag, zaklathatják, becsaphatják fake profilokról?
Pontosan tisztában van ezekkel? Mert ha igen, akkor sokat nem tudsz tenni, ha akarja, úgyis megoldja ezentúl is. Ha viszont nincs ezzel képben, bele se gondol, milyen megaláztatások, veszélyek érhetik, akkor először világosítsd fel, úgy, hogy értse és átérezze.
Elmondtam neki, hogy megtalálható az interneten körülbelül minden, amit az ember érteni, érezni és vágyni képes. A magvas gondolatoktól és prudens bölcsességektől kezdve a legaljasabb mocsokig, -mivel ezt tiltani képtelenség- neki kell eldöntenie mi az, amit helyesnek vél.
Halott az Amerikában történt esetről, amikor egy lányt az öngyilkosságba kergettek, bár nem beszélgettünk mélyebben róla.
A legfontosabb, hogy ne tiltsd neki, tehát ne vedd el tőle a mobilt, az internetet, mert abból csak mégnagyobb baj lehet.
Nemtudom, hogy beszéltetek-e már az internet veszélyeiről annó, de cseppet sem veszélytelen akt fotókat küldözgetni másnak, még ha épp korabeli is az illető.
16 évesen már nem egy buta, tudatlan kislánról van szó, tehát ezeket a dolgokat fel kellene tudni fognia. A mai napig hallani -és egyre többször-, hogy kikerülnek ezek a képek az internetre, akár facebookon, twitteren, rosszabbik esetekben úgy visszaélnek velük, hogy feltöltik egy társkereső oldalra, vagy olyan pornográf oldalra, ahol épp a lányok a testüket árulják. Még ha az adatok nem is egyeznek meg a lányéval, a képek ott vannak, és ez egy életre pecsétet tud nyomni az életére.
Nem szabad naívnak lennie, még ha 100%-ig is megbízik a fiúban, mert kitudja mi a célja ezzel. Nyilván nem fogja az orrára kötni, és később akár egy szimpla összeveszésnél is kiteregetheti a fotókat.
"Elmondtam neki, hogy megtalálható az interneten körülbelül minden, amit az ember érteni, érezni és vágyni képes. A magvas gondolatoktól és prudens bölcsességektől kezdve a legaljasabb mocsokig, -mivel ezt tiltani képtelenség- neki kell eldöntenie mi az, amit helyesnek vél.
Halott az Amerikában történt esetről, amikor egy lányt az öngyilkosságba kergettek, bár nem beszélgettünk mélyebben róla."
Ne haragudj, de ez nem az, amit kérdeztem. Amit korábban valaki itt belinkelt, azon jó tanácsok vannak, érdemes megfogadni. 16 éves, még naiv, el se tudja képzelni, milyen mocskos dolgokra képes egy ember, ha pl. megsértődik valamin, vagy egyszerűen csak butaságból, mert jó poénnak gondolja. Megtehetik vele azt is, hogy naponta kiraknak nyilvánosan, az idővonalára 2-3 ilyen képet, úgy megalázzák, ellehetetlenítik, kiközösítik, hogy nem mer többé emberek közé menni. Az ő nyelvére lefordítva mondd el, hogy milyen következményei lehetnek, és hogy nem tud szinte semmit tenni ellene, ha már kiadta a képeket.
Mindenki csinálja különböző mértékben.
Ha lesz barátja, majd felhagy ezzel.
Gondolom az életben nem kap elég pozitív visszajelzést és neten pótolná. Vidd ki a strandra, hadd mutogassa magát. Engedd, hogy bulizni járjon, és ihasson néha alkoholt. Nem részegedés, nem védekezés nélküli szex, de nyugodtan élje a tinik életét tinikkel.
Vegyél egy pendriveot neki, ott gyűjtse a fotóit, ne vihesse sehova.
Igazából utólag nem tudsz mit tenni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!