Szülők, hogy reagálnátok erre a helyzetre?

Első körben valószínűleg pofánvágnám, aztán a saját fejemet verném a falba, hogy hol csesztem így el.

Aztán lehet felnőtt ember módjára viselkedni: el lehet menni dolgozni, be lehet szállni a rezsibe, meg lehet venni a gyereknek mindent.

Gratulálnék neki az esküvőhöz, mert gondolom a nagykorúsítását is így szeretnék megoldani, meg ugye van az a régi hagyomány, hogy ha már felcsinálta, vegye is el a pasija.

Addig is támogatom, hogy összeköltözzenek, és segítek neki csomagolni.

Ha 16 éves korig sem sikerült megnevelni, és lepergett róla minden, amit otthon hallott, már teljesen felesleges elkezdeni áriázni, úgyis azt fog csinálni, amit akar.

Van olyan ismerősöm, aki titkolta, hogy terhes: otthon előálltak a pasijával, hogy 14 hetes terhes, a babát megtartják, és a szülők már nem tehetnek semmit. Pedig hidd el, hogy őt sem erre nevelték.

Láttam, mi lett a történet vége, nem hiszem, hogy egyedi.

Maradjunk annyiban, hogy a lányka igen hamar beleunt a babázásba, mikor a régi barátnői diszkóba mentek és fesztiválokra, ő a védőnőhöz és szoptatási tanácsadásra.

azért nagyon nem mindegy, hogy 16 vagy 18 éves :o

Ha tervezett, támogatnám. ha nem tervezett, de mégis vágyott, támogatnám. ha nem tervezett, nem kívánt, abban is támogatnám.

az, hogy közben mit éreznék, és hogy üvöltenék, az más kérdés...

Egy filmben láttam régen, hogy amcsi középiskolában az volt egy biológiaórai projekt, hogy egy hétig mindenkinek egy műcsecsemővel kellett elboldodulnia. A babát etetni, büfiztetni és tisztába tenni is kellett, illetve „normálisan” kezelni, mert ha mondjuk fejjel lefelé tartottad, vagy leraktad valahová sok órára, akkor sírni kezdett. A baba regisztrálta is, hogy mi történt vele, így erre kaptak jegyet a diákok végül.

Extrémnek hangzik, de lehet, hogy jót tenne pár fiatalnak. :)

Komolyra fordítva a szót: ha szeretik egymást és együtt akarnak maradni (nyilván így volna, hisz írtad, hogy „tervezett” gyerek), akkor segítenék neki elköltözni a sráchoz, és utána is, amiben tudok. Extrémnek hangzik (pláne, ha saját 16–18 éves önmagamra gondolok) a felvázolt eset, de nem vagyunk egyformák, ismerek olyanokat, akikkel pont ez történt, és 40 év múlva is együtt vannak, és felneveltek jó pár gyereket.