Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Miért ilyen a legjobb fiú...

Miért ilyen a legjobb fiú barátom? Mit mondjak neki, hogy boldogabb legyen?

Figyelt kérdés

13 éves lány vagyok és a legjobb barátom egy fiú és ő is 13 éves. Nem állnak túl jól anyagilag, a szülei 1 éve váltak el. Mindég arról panaszkodik, hogy ő mennyire nem tudja kifejezni magát mert nincs rá elég pénzük. Tavaly Novemberben, egy délután elhívott, azt mondta, hogy egy nagyon fontos dolgot akar elmondani nekem. Kb. 1 órába telt mire sikerült elmondania, hogy valójában melegnek érzi magát. Természetesen nagyon ledöbbentem rajta, de voltak előjelei is, nem érdekelték annyira a lányok. Egyből az jutott eszemben, hogy így felszínesen mégsem, olyan mint egy olyan ember (nem körömfestésre gondolok) így megkérdeztem milyen szeretne lenni valójában. Ő erre azt mondta, hogy szeretne, csőnacit hordani, fényes ruhákkal, mutatott néhány mintát is, megmutatta azt a színű és stílusú hajat amit szeretne, meg tulajdonképpen lerajzolta önmagát úgy ahogy szeretné. Megbeszéltük, hogy erről egy szót sem senkinek, de viszont én nyugodtan beszélgethetek vele ilyen "pasizós" dolgokról, hogy még inkább barátok legyünk. Jó ez ment is egy ideig, persze közben folyamatosan jöttek az ilyennek, hogy jaj olyan rossz,hogy sosem lesz olyan amilyen akar, rajtam kívül nincsenek is barátai, meg nem is tud szerezni, mert rossz magára néznie. Szegényen látszott, hogy mennyire mag alatt van. Egyszer átmentem hozzá, és az anyukája félrehívta valamiért. Én addig vettem a bátorságot és egy kicsit mélyebbre ástam magam a fiókjában. Teli voltak mindenféle depresszióra, halálra utaló rajzokkal, szövegekkel amiket saját maga írt (eléggé művészi beállítottságú). Nem kicsit megijedtem, hogy úristen mi lesz vele, mit mondjak neki, hogy jobban érezze magát. Mostanában egyre szomorúbb minden nap egyszer azért nem jött suliba, mert esett a hó és, hogy ez neki milyen rossz. De félre ne értsétek nem emos meg ilyenek, csak szerintem még érzékenyebb lett mindenre. Napról napra bánatosabb, minden beszólást felvesz. Egész nap csak a japán zenéivel meg a rajzaival van elfoglalva, nem fogalakozik senkivel és semmivel. Mit mondjak neki, mit csináljak, hogy újra a régi lehessen, attól függetlenül hogy a helyzete ugyanolyan rossz??


Egy kétségbe esett lány.


2010. márc. 15. 20:29
 1/7 anonim ***** válasza:
78%

Mond el neki hogy te mindenben mellette állsz, legyetek sokat együtt beszélgessetek. Érezze hogy bízhat benned, hallgasd meg a problémáit. Ennél többen én sem tudok mondani. Igazából még szerencsésnek is érezheti magát hogy ilyen barátnője van...

meleg 16/F

2010. márc. 15. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Kérdezd meg hogy miért változott meg ennyire és mit tehetnék azért hogy boldog legyél mint régen voltál!És hogy neked nagyon fontos az ő barátsága és hogy szükséged van rá!És hogy neked bármit elmondhat mert te a barátja vagy!12/l
2010. márc. 16. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Lehet azért ilyen mert mint mondtad melegnek érzi magát amit nem igazán tud magával rendezni. Elképzelhető hogy van valaki akivel "járna" de az a fiő nem meleg és nem is mer közeledni felé mivel fél hogy akkor kiderűl a titka.


21F

2010. márc. 16. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Igen, van egy olyan fiú akiről ábrándozik, de tisztában van vele, hogy sosem eleht az övé. Aztmondta, hogy szeretne egy fiú barátot akivel megoszthajta ezeket az érzelmes dolgokat.


De én úgylátom, hogy ő nem is csak egy barátot hanem egy szerelmet keres aki igazán szereti őt és itt a lényeg azon van, hogy ő egy fiú.

Ebből kifolyólag, hogy mivel az anyagi helyzete nem jó, nem tud olyanná "fejlődni" a személyisége amilyenné szeretné és így ismerkedni sem tud...elgondolkodtató, hogy miben tudnék neki segíteni...

2010. márc. 16. 18:39
 5/7 anonim ***** válasza:

Hát az öltözködés...

Végül is nem tudom mennyire rossz az anyagi helyzetük, de nem kell ahoz 20.000 ft-os cipő hogy jól nézzen ki. Én 8000ft-ért vetten cipőt ami szint ugyan úgy néz ki mint a 20e-resek és 3e-ért vettem rohadt jól kinéző fölsőket. Csak jó helyen kell keresni. De ha még ezt sem engedhetik emg maguknak akkor vannak kulturáltabb turkálók, ahol ezer forint alatt is lehet találni elég márkás cuccokat. Ilyen ötleteim vannak.

Első válaszoló vagyok.

2010. márc. 16. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

13 évesen még senki sem meleg, még ha azt is hiszi magáról. Az hogy tetszik neki ez vagy az a divat - esetleg imó, ettől még nem meleg. Vagy tetszenek neki a fiúk?

no mindegy ez most nem lényeges. a barátod depressziós (még azért nem teljesen) te sgíithetsz neki ebből kikerülni, járjatok el sétálni, túrázni, fedezzétek fel az élet szép dolgait, van belőle bőven, a madarak énekét, a nap sugarait, ha a srác művészi beállítottságú, meg fogja ezt érezni, beszélgess vele sokat, legyél vele sokat, ne hagyd hogy a rossz dolgokra koncentráljon, mutasd meg neki, hogy a pénz nem minden - tényleg nem, adj neki puszit :), az biztos megdobogtatja a szívét, még ha melegenek is érzi magát

lényeg az, hogy ne hagyd belesüppedni a szomorúságba, ez sok energiát és erőfeszítést igényel tőled, de hidd el nekem megérni, megéri neked is

2010. márc. 18. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Szerintem is megéri, köszönöm szépen a választ.
2010. márc. 19. 19:41

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!